Elkészült a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezet egy változata

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.

Alexandru Rafila | Fotó: AgerpresA tárcavezető nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikor lép majd hatályba a jogszabály. „Politikai döntés fog születni róla, a tervezetet meg kell szavaznia a parlamentnek. A kívánatos az lenne, ha a törvény az esetszámok meredek emelkedése előtt hatályba lépne” – jelentette ki.

Rafila kifejtette azt is, hogy a koronavírus omikron variánsának terjedését megállítani nem, legfeljebb megfékezni tudják a korlátozó intézkedések. Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan érkeznek ezekben a napokban az országba Nagy-Britanniából, ahol az omikron variáns lassan dominánssá válik, így szerinte Romániában is terjedni fog.

A miniszter elmondta, egyelőre kevés adat van arról, hogy a koronavírusnak ez a változata mennyire okoz súlyos megbetegedést, de az eddig megfertőzöttek többsége fiatal, aki enyhe tüneteket mutat. Megjegyezte, hogy az omikron variáns az oltottakat is fertőzi, akik viszont nagyon könnyen átesnek a betegségen. Ezért – tette hozzá – az oltás mellett más eszközökre is szükség van a járvány terjedésének fékezésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?