Nem támogatja a gyermekvállalást a hazai adórendszer

A kétgyerekes szülők fizetéséből csak Belgiumban és Litvániában vonnak le több adót, mint Romániában.

Miközben a tőkével kesztyűs kézzel bánik, Románia azon európai országos közé tartozik, ahol a legnagyobb adóteher nehezedik a dolgozókra. Idehaza tavaly az egyedülálló gyermektelen munkavállalók a bruttó keresetük 63,1 százalékát kapták kézhez, írja a profit.ro. Ennél rosszabb helyzetben csak Belgiumban, Litvániában és Németországban voltak a dolgozók, ahol a kereset 60,3, 61,8, illetve 62,6 százaléka maradt meg az adózás után.Több támogatást érdemelnének a családok | Fotó: Pixabay

Az Európai Unió átlaga 68,6 százalék, ami 5,5 százalékponttal magasabb a hazai értéknél. A bruttó bérből Cipruson (84,4 százalék), Svájcban (82 százalék), Észtországban (79,5 százalék), Csehországban (79 százalék), Bulgáriában (77,6) és Spanyolországban (77,5) marad a legtöbb a munkavállalók zsebében. Magyarország 66,5 százalékkal szintén a rangsor második felében található.  

A nemzetközi összehasonlításból kiderül, hogy a hazai adórendszer nem igazán támogatja a gyerekvállalást. Romániában egy négytagú kétgyermekes család esetében, melyben mindkét szülő kenyérkereső, a nettó fizetés a bruttónak 66,7 százaléka. Ennél több elvonás csak Belgiumban és Litvániában sújtja a családokat, ahol a fizetésük 65,8, illetve 66,2 százalékát kapják kézhez. Az EU-ban az átlagos arány 73,6 százalék, 6,9 százalékponttal magasabb az itthoninál.

Az állam leginkább Szlovákiában, Lengyelországban, Cipruson, Svájcban, Észtországban és Csehországban támogatja a kétgyerekes családokat, ahol az adó a bruttó fizetésnek a 11,1 és a 17,6 százaléka között van. Ehhez képest idehaza az elvonás mértéke 33,3 százalék. Magyarországon az adók a bruttó fizetés 28,7 százalékát teszik ki.

Még rosszabbul jövünk ki a nemzetközi összehasonlításból az olyan kétgyermekes családok tekintetében, ahol csak az egyik szülő dolgozik. Ilyen esetben Romániában a nettó kereset a bruttónak a 70,4 százaléka, ami a legalacsonyabb érték az Európai Unióban, melynek az átlaga 82,6 százalék. Az EU-ban két olyan tagország van, ahol az ilyen családok bruttó keresetét egyáltalán nem terheli adó, sőt, az állam hozzátesz egy bizonyos összeget: Szlovákiában a bruttó bér 107,1 százalékát kapják meg nettóban, míg Lengyelországban a 102,5 százalékát.

Svájcban, Csehországban, Luxemburgban és Portugáliában az állam kevesebb, mint 10 százalékkal adóztatja a két gyereket és egy háztartásbeli házastársat eltartó dolgozókat, 15 uniós tagállamban pedig az elvonás mértéke 10 és 20 százalék között van. Magyarországon az ilyen helyzetben levő alkalmazottak nettó bére 76,2 százaléka a bruttónak.

Kapcsolódók

Kimaradt?