Nem lelkesedik a versenyszféra a korábbi közalkalmazottakért

Sok cégvezető ódzkodik attól, hogy volt állami alkalmazottaknak adjon munkát.

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint, mivel az országban munkaerőhiány van, azok, akiknek az államapparátus leépítése során megszűnik a munkahelyük, könnyen el tudnak majd helyezkedni a magánszektorban. Ez logikusan hangzik, azonban sokak számára nem lesz egyszerű a váltás, írja a profit.ro.Munkahely nélkül marad a közalkalmazottak egy része | Fotó: Agerpres

A gyakorlatban az átállás sikere az emberek egyéni sajátosságain múlik, s azon, mennyire gyorsan tudnak átállni egy más munkatempóra. A multinacionális vállalatok igazgatóival és vállalkozókkal folytatott beszélgetéseim azt mutatják, többségük húzódozik attól, hogy korábbi közalkalmazottakat alkalmazzon. A motivációjuk egyszerű: a magáncégek dinamikája erőteljesebb, fontosabbak a sikerorientáltság és az azonnali eredmények, az alkalmazkodás pedig nem könnyű valaki számára, aki hosszú éveken át egy merev, stabilitást biztosító rendszer része volt” – nyilatkozta Sorina Faier, a munkaerő közvetítéssel foglalkozó Elite Searchers vezető munkatársa.

Véleménye szerint az állásukat elvesztő állami alkalmazottak legkönnyebben a kiskereskedelemben, a szállítmányozás és raktározás területén, a közgazdásági vagy jogi képesítéssel rendelkezők pedig a pénzügyi szolgáltatások területén és a bankszektorban tudnak majd legkönnyebben elhelyezkedni. Utóbbi erősen kétséges, mivel a bankszektorban évek óta folyamatosan csökken az alkalmazottak száma. Előnyben lesznek azok, akik beszélik az angolt, esetleg egy második idegen nyelvet, s rendelkeznek digitális készségekkel.

„A váltás az államiból a magánszektorra nem lehetetlen, de az alkalmazott részéről személyes erőfeszítést, a céget illetően pedig nyitottságot feltételez” – összegzi a humán erőforrás szakember.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?