Nagy érvágás lehet a román autóiparnak az elektromos átállás

Két erdélyi gyárban 1,5 milliárd euró értékben gyártanak kapcsolószekrényeket, melyekre az elektromos autókban nem lesz szükség.

Felgyorsítja a hagyományos meghajtású járművek kivezetését, jelentette be a Mercedes-Benz. 2022-ig minden, a vállalat jelenlegi portfóliójában szereplő kategóriában gyártani fog egy elektromos járművet, 2025-től pedig az új modellek kizárólag elektromosak lesznek.

A hibrid és a plug-in hibrid gépkocsikban van belső égésű motor, melyekhez kapcsolószekrény is tartozik, a tisztán elektromos meghajtásúakban azonban nem lesz. Ez rossz hír a hazai autóipar számára, mivel az ágazat két fontos szereplője, a Star Assembly és a Star Transmission is kapcsolószekrényeket, illetve kapcsolószekrényekbe való alkatrészeket gyárt.

A Kudzsirban működő Star Transmission 1 110 embernek adott munkát tavaly, éves árbevétele 291 millió lej volt. A szászsebesi Star Assembly az ágazat harmadik legnagyobb szereplője, a Dacia Automobile és a Ford Románia után. A vállalatnak 1 750 dolgozója volt 2020-ban, s a válság ellenére növelni tudta az árbevételét, 7,3 milliárd lejre. A cét üzem együttes tavalyi forgalma kb. 1,5 milliárd euró volt.

Ha a Mercedes-Benz AG a termékstruktúra gyökeres átalakítása során bezárná a két üzemet, az nem csupán a romániai autóipart, hanem a teljes gazdaságot súlyosan érintené. A szászsebesi üzembe 550 millió eurót fektetett ezidáig az anyavállalat, az ott készülő kapcsolószekrények szinte minden modellben ott vannak.

„A romániai termelő egységek, a szászsebesi Star Assembly és a kudzsiri Star Transmission fontos elemei a Mercedes-Benz Cars globális futómű-gyártó rendszerének. A gyárak jelenlegi kihasználtsága maximális. A jövőbeli szerepüket illetően a tervezés fázisában vagyunk, figyelembe véve a termék portfólió változását és ennek a következményeit” – válaszolta a Star Assembly vezetősége a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak a két üzem jövőjét firtató megkeresésére.

„A hagyományos motorok és kapcsolószekrények mennyisége fokozatosan csökkenni fog, ez pedig változásokat von majd maga után a vállalati struktúra és a humán erőforrások terén. A cég már tervezi a megteendő konkrét intézkedéseket”- tájékoztatott meglehetősen homályosan a Star Assembly. A cég vezetése emlékeztetett rá, hogy a Mercedes-Benz jelentős beruházásokat fog végrehajtani az elektromos átállás keretében. A 2022-2030-as időszakra tervezett globális beruházások összértéke 40 milliárd euró.

(Nyitókép: Star Transmisson&Star Assembly)

Kapcsolódók

Kimaradt?