Az első öt hónapban 25 százalékkal nőtt a járműgyártás tavalyhoz képest

Az idei első 5 hónapban az egy évvel korábbinál 25 százalékkal több, 191 658 járművet gyártottak Romániában, miután tavaly a termelést nagymértékben befolyásolta a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás - közölte csütörtökön az autógyártók egyesülete.

A közlés szerint a francia Renault tulajdonában levő Dacia 112 420 járművet állított elő, az amerikai Ford 79 238-at.

A gazdasági sajtó kiemelte: a 25 százalékos növekedés főleg azzal magyarázható, hogy tavaly a termelés jelentős mértékben, egész évben csaknem 11 százalékkal csökkent, míg 2020 első öt hónapjában több mint 30 százalékos visszaesést mutatott az előző év azonos időszakához mérten.

2019-ben még 219 298 járművet szereltek össze a Dacia és a Ford romániai üzemeiben, ami azt jelenti, hogy az idei első öthavi termelés még mindig 13 százalékkal marad el a járvány előtti időszaktól. Tavaly és az idén a termelést a koronavírus-járvány mellett a félvezetők globális hiánya is nehezítette. 

Tavaly egész évben 10,67 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás, a Dacia és a Ford összesen 438 107 járművet szerelt össze dél-romániai üzemeiben.

(Címlpakép forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?