A Ford kedden kezdi el új hibridmodelljének gyártását a craiovai üzemében

Kedden kezdi el a Ford új hibridmodelljének, a Pumának a gyártását a craiovai üzemben, tájékoztat keddi közleményében az amerikai vállat. A beruházás értéke 200 millió euró.

A Ford Puma az első hibrid autó lesz, amelyet Romániában szerelnek össze, a kocsit 48 voltos technológiával és EcoBoost motorral, 456 literes térfogatú csomagtérrel látják el, és kiegészíti a járműgyártó SUV és crossover típusú modelljeinek skáláját, amelyhez a Fiesta Active, az EcoSport, a Kuga, az Edge és az új Explorer Plug-in Hybrid tartozik.

Az új modell gyártásának elkezdése érdekében a Ford tavaly év végén elkezdte az eljárást 1 700 dolgozó alkalmazására, és megközelítőleg 200 millió eurót fektetett be a craiovai üzembe. Az üzem 2008-ban történt átvétele óta az amerikai gyártó körülbelül 1,5 milliárd eurót ruházott már be romániai vállalkozásába.

Az új modellt korszerű technológiával szerelik fel, többek között Stop & Go funkcióval kiegészített adaptív sebességtartó automatikával, közlekedésitábla-felismerő és a sávtartó automatikával. Az új modell a kényelem szempontjából is prémium kategóriájú, mutat még rá a vállalat.

A Ford Puma a legkorszerűbb technológiával rendelkező gépkocsi, amit eddig Romániában gyártottak, és ugyanakkor az első hibrid modell is, jelzi Ian Pearson, a Ford Románia elnöke a közleményben, hozzátéve, hogy nagy megvalósítás számukra, hogy egy ilyen modellt elsőként ők kezdenek el gyártani Romániában.

A Fordnak jelenleg megközelítőleg 6 000 alkalmazottja van, és 2008 óta most először fog a craiovai üzem párhuzamosan két járművet gyártani. A Ford Pumát év végén kezdik el értékesíteni az európai piacokon.

Kapcsolódók

Kimaradt?