Nagy-Bege Zoltán: a lakossági áramfogyasztók 40 százalékának van szabadpiaci szerződése

Az új szerződések zömét a korábbi szolgáltatóval kötik a fogyasztók.

2020 szeptemberében jelent meg a határozat, amelynek értelmében az áramszolgáltatók kötelesek értesíteni a lakossági fogyasztókat, hogy 2021 január 1-től megszűnik a hatóságilag szabályozott ár, kizárólagossá válik a szabadpiac. Azóta 630 ezernél több fogyasztó kötött szabadpiaci szerződést, jelentette be egy konferencián Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke.

490 ezer szerződést 2021-ben kötöttek, ami azt mutatja, hogy idén felgyorsult a szabadpiacra való átállás, mondja Nagy-Bege Zoltán. A szabadpiaci szerződéssel rendelkezők száma jelenleg 3,5 millió, ez a 8,9 millió lakossági fogyasztó 40 százalékának felel meg.

„Az érdekes az, hogy azon 630 ezer fogyasztó közül, akik 2020 október 1. után álltak át a szabadpiacra, 540 ezernél többen maradtak annál a szolgáltatónál, akivel korábban is szerződésben álltak. Ez alátámasztja azokat, a sajtóban megjelent közvélemény kutatásokat, hogy ezek a fogyasztók tájékoztatva voltak a lehetőségekről, mégsem állt szándékukban szolgáltatót váltani” – mondta Nagy-Bege Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A gázszolgáltatásban már tavaly megtörtént a szabadpiacra való teljes átállás, ám a szabadpiaci szerződések aránya kisebb, mint az áramszolgáltatás esetén, kb. 30 százalék. Romániában jelenleg 3,9 millió lakossági gázfogyasztó van, a szabadpiaci szerződések száma pedig 1,2 millió.

Kapcsolódók

Kimaradt?