Szabadpiaci áramszolgáltatás: a fogyasztók csupán 6 százaléka döntötte el, hogy szolgáltatót vált

A lakosság jelentős része azt sem tudja, hogy tavaly szabályozott vagy szabadpiaci áron kapta-e az elektromos energiát.

Úgy tűnik, nem felel meg a valóságnak egyes politikusok és energetikai szakemberek állítása, amely szerint a szabadpiaci áramszolgáltatásra való átállás azért zajlik nehézkesen, mert a fogyasztók nem tudtak a változásról, a szolgáltatók ugyanis nem tájékoztatták őket. A Reveal Marketing Research piackutató cég felmérése szerint a lakosság 88 százalékának tudomása volt a szabadpiacra való átállásról. A megkérdezetteknek mindössze 7 százaléka mondta, hogy nem hallott a szabályozott ár megszűnéséről, 5 százalék pedig nem válaszolt.

Meglepően magas, 69 százalék volt azok aránya, akik azt nyilatkozták, tudják miben áll a szabadpiacra való váltás, 20 százalék ellenben nem tudja. Ennek némileg ellentmond, hogy csupán 4 százaléknak teljesen világos, mit jelent a szabadpiac, további 41 százalék pedig nagyvonalakban érti a változást. Az alanyok 44 százaléka nincs teljesen tisztában azzal, mivel jár az áramszolgáltatás liberalizációja, 11 százaléknak pedig az egész olyan, mintha kínaiul volna.

A megkérdezettek 43 százaléka úgy tudja, hogy január 1. előtt szabályozott áron kapta az áramot, 26 százalék, hogy szabadpiaci áron, 31 százalék pedig nem tudta. 48 százalékuk 2020 utolsó negyedévében értesült a szabadpiacra való átállásról, 33 százalékuk pedig január 1. után.

Össze-vissza beszélnek

A felmérés eredményei teljesen zavarosak a szolgáltatók által az ügyfeleknek nyújtott tájékoztatást illetően. A szabadpiacra való átállás információforrásaként 54 százalék a televíziót nevezte meg, 34 százalék az online sajtót, 24 százalék a szolgáltatót, 17 százalék a közösségi médiát, 13 százalék pedig a rokonokat, barátokat és ismerősöket. Arra a kérdésre azonban, hogy tájékoztatta-e őket a szolgáltató a változásról, már 44 százalék válaszolt igennel, 45 százalék pedig nemmel.

A felmérés során megkérdezetteknek mindössze 6 százaléka szándékozik szolgáltatót váltani, 64 százaléka nem tervezi ezt, 25 százalék pedig még nem döntött. Mivel a lakosság elsöprő többsége a négy nagy szolgáltató (Electrica, Enel, E.ON, CEZ) ügyfele, melyeknek az árainál sokkal jobb ajánlatok is vannak a piacon, úgy tűnik, hogy az emberek zöme, állításukkal ellentétben, nincs tisztában a szabadpiaci viszonyokkal. A közeljövőben ez valószínűleg nem is fog megváltozni, mivel az alanyok 48 százaléka a rokonoktól és ismerősöktől fog tájékozódni arról, mi a teendő.

A felmérés szerint a lakosság 53 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a szabadpiacra való átállásról tájékoztatták. 52 százalékuk ezért az energiaár-szabályozó hatóságot (ANRE) teszi felelőssé.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?