banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Milliárdokba került Romániának az afganisztáni kaland

Mintegy 130 km autópálya épülhetett volna a sikertelen közép-ázsiai katonai akcióra elherdált pénzből.

Hárommillárd lejnél többe került Romániának, hogy részt vett Afganisztán katonai megszállásában. A Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt közel két évtizedben a román hadsereg 32 ezer katonája fordult meg a közép-ázsiai országban. A katonák, akiknek fő feladatuk a járőrözés volt, de a helyi fegyveres erők kiképzésében is részt vettek, hathónapos turnusokban váltották egymást.

A kiadások legjelentősebb tételét a helyszínen szolgáló katonák bére tette ki. A sajtó korábban több ízben, részletesen beszámolt arról, hogy az Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységek tagjai jól keresnek, a megszokott zsoldjuknak több mint dupláját kapják és jelentős összegű napidíjat. Egy őrmester havi jövedelme 3 500 euró volt, egy századosé pedig közel 4 400 euró. Az afgán hadsereg kiképzéséhez Románia félmillió dollárral járult hozzá.

Az első alakulat, egy körülbelül 400 fős craiovai gyalogos zászlóalj, 2002 januárjában érkezett. A legnépesebb, közel 2 ezer fős kontingens 2010 és 2013 között állomásozott Afganisztánban. A közelmúlt történéseinek fényében biztosan kijelenthető, hogy teljesen értelmetlen halált halt a román katonai misszió 27 tagja, míg a sebesültek száma meghaladja a 200-at.

Az utolsó román katonák idén nyáron, június 27-én tértek haza. Arról, hogy mi lesz a sorsa az Afganisztánban szolgáló alakulatok munkáját segítő, helybeliekből verbuvált polgári személyzetnek, egyelőre nem döntött a Cîțu-kabinet. Egy sor, az afganisztáni katonai misszióban résztvevő állam kormánya már bejelentette, hogy kimenekíti a katonáikkal együttműködő helyieket, akiket véres megtorlás fenyeget a tálibok részéről.

A 3 milliárd lejes kiadás euróban több mint 600 milliónak felel meg. A szállításügyi minisztérium pár évvel korábban végzett számításai szerint síkságon 3,8 millió euró egy km autópálya átlagára, dombvidéken 5, hegyes területen pedig 6,1 millió. 4,5 milliós átlagárral számolva, a kudarcos afganisztáni hadműveletre fordított 600 millió euróból 133 km sztrádát tudtunk volna megépíteni.

(Nyitókép: Wikipedia)

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?