Tálib vezető: Afganisztánban nem lesz demokrácia

Az Afganisztánban hatalomra került tálibok arra kérik a korábban az afgán hadseregben szolgált pilótákat és katonákat, hogy csatlakozzanak az új haderőhöz – mondta el a tálib mozgalom egy magas rangú tisztségviselője.

A Reuters hírügynökség szerdán kiadott interjújában Vahidulla Hasimi elmondta, hogy a tálibok új hadsereget terveznek létrehozni, amelyben saját harcosaik fognak részt venni, illetve csatlakozhatnak hozzá a volt kormányerők soraiból is. Közlése szerint pilótákra különösen nagy szükségük van, mert a tálibok a hatalomátvétel során helikopterekre és más légi járművekre tettek szert országszerte különböző légi bázisokon, viszont saját pilóták híján ezeket nem tudják használni.

Több pilótával állunk már kapcsolatban, akiket arra kértünk, hogy csatlakozzanak hozzánk – mondta Vahidulla Hasimi, aki szerint Afganisztánt a jövőben egy kormányzó tanács irányíthatja, és az iszlamista mozgalom vezetője, Haibatullah Ahunzada a tanács vezetője felett állna, aki pedig az elnöki tisztséget tölthetné be.

Az alapján, amit a tálib döntéshozatal részleteit ismerő Vaidulla Hasimi elmondott, az Afganisztánban kialakítandó hatalmi struktúra hasonlítani fog ahhoz a rendszerhez, amely a tálibok legutóbbi uralma alatt, 1996 és 2001 között állt fenn. Akkor a mozgalom legfőbb vezetője, Omar molla a háttérbe húzódott, és egy tanács foglalkozott a mindennapi ügyekkel.

Most Haibatullah Ahunzada rangban várhatóan a tanács elnöke (az államfői tisztségnek megfelelő pozíció) fölötti szerepet fog betölteni. Elképzelhető, hogy a tanács elnöke az egyik helyettese lesz - mondta el Vaidulla Hasimi.

Afganisztánban nem lesz demokrácia, mert ennek a berendezkedésnek nincsen bázisa az országban – jelentette ki Hasimi, hozzátéve, hogy nem fognak egyeztetni arról, hogy milyen politikai rendszer legyen, mert az nem kérdéses. A saría (szigorú iszlám törvénykezés) lesz érvényben, erről nincs vita – fogalmazott a tálib vezető.

(Címlapfotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?