Kimenekítik Afganisztánból az amerikaiakat segítő tolmácsokat, civileket

Július végén kezdi meg az amerikaiakat segítő afgánok és a családtagjaik kimenekítését az Egyesült Államok – közölte szerdán a Fehér Ház és több magas rangú amerikai kormányzati vezető.

A Szövetségesek Menedéke nevű hadművelet július utolsó hetében kezdődik – jelentette be sajtótájékoztatóján Jen Psaki fehér házi szóvivő. „Bátor emberekről van szó. Bizonyítani akarjuk, hogy elismerjük az elmúlt években játszott szerepüket” – szögezte le.

Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő magas rangú amerikai kormányzati vezető elmondta, hogy július utolsó hetében indulnak Afganisztánból azok a járatok, amelyekkel kitelepítik azokat, akik a különleges vízumprogramra jelentkeztek. Az amerikai hadsereget segítők és családtagjaik kitelepítésére Joe Biden elnök tett ígéretet – tette hozzá. Sem Jen Psaki, sem a kormányzati vezető nem közölt további részleteket sem a járatok indulásának időpontjáról, sem a célállomásról, sem arról, hány ember lehet érintett a programban.

Joe Biden múlt heti bejelentése szerint az amerikai katonák augusztus 31-én fejezik be a kivonulást Afganisztánból, ahol húsz évig állomásoztak. Ez volt az Egyesült Államok által valaha vívott leghosszabb háború.Fotó: Pexels

A szélsőségesek megtorlásától tartanak

A Fehér Ház a múlt hónapban kezdte el tájékoztatni az afgánok kimenekítését sürgető republikánus és demokrata párti képviselőket az evakuációs terv részleteiről. A Biden-kormányzat harmadik országról, illetve amerikai tengeren kívüli területről is tárgyal, amely fogadná az afgánokat, amíg folyik a vízumok kiadása.

Az utolsó katonák tervezett távozása aggodalmat keltett az amerikai hadsereget segítő tolmácsokban és más civilekben, akik a kormányellenes, szélsőséges tálibok megtorlásától tartanak. Az iszlamista lázadók fokozzák offenzíváikat, és már jelentős területeket foglaltak el vidéken.

Egy nevének elhallgatását kérő amerikai illetékes a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a kezdeti kitelepítési program várhatóan 2500 főt érint, és a vízumkérelmük elbírálásáig amerikai katonai létesítményekben helyezik el őket. A kormányzat várhatóan nem katonai gépekkel, hanem a külügyminiszter által bérelt charterjáratokkal szállítja el az afgánokat, de szükség esetén a külügyminisztérium kérésére katonai gépeket is rendelkezésre bocsátanak.

A Fehér Ház bejelentette, hogy Elizabeth Sherwood-Randall fehér házi belbiztonsági főtanácsadó vezeti azt az amerikai küldöttséget, amely a héten Üzbegisztánban afganisztáni biztonsági kérdésekről tárgyal majd regionális és közép-európai politikai szereplőkkel. A konferencián várhatóan részt vesz majd Asraf Gáni afgán elnök és Zalmay Khalilzad, az afganisztáni megbékélésről tárgyaló amerikai különmegbízott is.

Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata a tálibokkal olyan békeszerződésről tárgyalt, amelynek értelmében az Egyesült Államok 2021. május 1-ig vonta volna ki a csapatait. Hivatalba lépése után Joe Biden közölte, hogy a katonákat szeptember 11-ig, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által végrehajtott egyesült államokbeli terrortámadások 20. évfordulójáig vonják ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?