A tálibok lefejeztek egy afgánt férfit, aki tolmácsolt az amerikai katonáknak

Tálib szélsőséges fegyveresek lefejeztek egy afgán férfit, aki tolmácsként dolgozott az amerikai katonáknak - jelentette pénteken a CNN amerikai hírtelevízió a kivégzett egyik barátjára hivatkozva.

Az eset még május 12-én történt, de a CNN most értesült róla. Szohall Pardisz aznap Kabulból a pakisztáni határ közelében fekvő Hoszt tartományba tartott rokonaihoz, hogy elvigye a húgát a muzulmán böjti hónap, a ramadán végét jelző háromnapos ünnepre, az íd al-fitre. Az ötórás út egyik szakasza sivatagos területen vezetett át, ahol a tálib fegyveresek meg akarták állítani a járművet az ellenőrzőpontjuknál. Pardisz ekkor gázt adott. Helybéliek elmondták a Nemzetközi Vörös Félhold szervezet illetékeseinek, hogy a tálibok rálőttek az autóra, mielőtt az befarolt és megállt. Ezután kirángatták Pardiszt a járműből és lefejezték.

Pardisz néhány nappal korábban panaszkodott barátjának, hogy halálos fenyegetéseket kapott a táliboktól, akik rájöttek, hogy a húsz éve tartó konfliktus során tizenhat hónapig az Egyesült Államok hadseregének tolmácsaként dolgozott.

A tálibok egyik szóvivője azt mondta a CNN-nek, hogy megpróbálják tisztázni, mi történt, de néhány incidensből szerintük nem kell képet alkotni a mozgalomról.

Korábban a tálibok felhívást intéztek a külföldi csapatoknál és a diplomáciai missziókban dolgozó afgánokhoz, hogy ne hagyják el Afganisztánt a nemzetközi erőkkel együtt, és nem esik bántódásuk. Az amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó afgánok azonban azt mondták, hogy veszélyben van az életük, a tálibok bosszúhadjáratot indítottak ellenük.

Május végén Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke azt mondta, hogy az amerikai védelmi minisztérium és a külügyminisztérium terveket dolgoz ki az amerikaiakat segítő afgán állampolgárok evakuálására Afganisztánból. A tábornok szerint ezeknek az embereknek az élete veszélybe kerülhet az amerikai csapatok kivonása után, ezért az Egyesült Államoknak lehetővé kell tennie számukra, hogy elhagyják az országot, ha ezt kívánják. Mintegy 18 000 afgán, aki az amerikai hadseregnek dolgozott, már kérelmezte a részvételt a különleges bevándorlási vízumprogramban, amely lehetővé tenné számukra, hogy az Egyesült Államokba menjenek.

Április 14-én Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy szeptember 11-ig kivonja az amerikai csapatokat Afganisztánból, és véget vet a amerikai történelem leghosszabb külföldi katonai háborújának, amely 2001 októberében kezdődött. A csapatok kivonulásával a tálibok offenzívát indítottak a kormányerők ellen és számos afgán körzetet vontak ellenőrzésük alá.

Kapcsolódók

Kimaradt?