Mérséklődhet az élelmiszerek drágulása, de mérget nem lehet venni rá

Van egy elemzésük, amely reményt nyújt arra nézve, hogy az agrár-élelmiszeripari termékek drágulása mérséklődni fog, talán még árcsökkenés is lesz, jelentette be a napokban Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója. A Maszol által megszólaltatott szakértő szerint erre nem lehet mérget venni.

Mugur Isărescu a negyedéves inflációs jelentését taglaló sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy szükség van még egy-két hónapra, amíg a hazai termelés helyreáll, és ellensúlyozza a külföldi helyzetet, ez leginkább a zöldségek, gyümölcsök és a tojás piacán lesz érzékelhető.

Fotó: Maszol archívum

Hozzátette, az európai zöldségtermesztés terén súlyos a helyzet, amit leginkább a télen megtapasztalt nagy és gyakori hőmérséklet-ingadozás, valamint az egyik legnagyobb gyümölcs- és zöldség beszállítónak számító Spanyolországban lesújtó aszály váltott ki. Kelet-Ukrajna szintén nagy gyümölcs- és zöldségtermesztő és exportőr volt, de ott most dúl a háború, emiatt csökkent a kínálat.
Törökország zöldség- és gyümölcs exportjának mintegy 20 százaléka kiesett, leginkább az a szegmens, amely éppen Romániába érkezett volna, hiszen a földrengés éppen a legnagyobb zöldségtermesztő vidékeket érintette.

Olcsóbb lehet a zöldség, a gyümölcs, az étolaj, a vaj

A Nemzeti Bank kormányzója ugyanakkor arra számít, mérséklődni fognak az árak. Példának a cseresznyét hozta fel, annak is esett az ára, bár mint mondta, a primőr termékek a megjelenés első napjaiban általában drágábbak.

Fotó: Agerpres

Rámutatott, elemzéseik szerint a szezonális gyümölcsök, zöldségek ára csökkenhet, de van esély arra is, hogy olcsóbb lesz az étolaj, a vaj. A többi termék esetében óvatosabbak az előrejelzések, ágazati elemzésekre lenne szükség, hogy pontosabban előrevetíthessék az árak alakulását. De az biztosra vehető, hogy jelentős áremelkedések már nem lesznek a következő időszakban, mondta Mugur Isărescu. Arra is kitért, óvatosnak kell lenni, amikor az árak abszolút szintjét, a mozgásokat nézzük, és abban reménykedhetünk, hogy agrár-élelmiszeripari termékek nálunk olcsóbbak maradnak, mint az Európai Unió tagállamainak többségében. A jelenlegi számítások szerint a hazai árak az európai átlag 50-60 százalékát teszik ki, de elkerülhetetlen e téren is a lassú „felzárkózás”.

A körülmények nem vetítik előre az árcsökkenést

Az agrár-élelmiszer termékek árképzése kaotikusan alakul, emiatt nehéz előrejelzésekbe bocsátkozni, mondta el a Maszolnak Nyárádi Imre István agrármérnök, a Sapientia EMTE adjunktusa. Kifejtette, nem minden esetben az határozza meg az árakat, hogy a termelő milyen költségekkel dolgozik, és mekkora nyereséget szeretne, gyakori hogy ettől függetlenül a piac diktál. Példaként említette, hogy tavaly aratáskor 1,60 lej volt a búza kilogrammja, az egy évvel korábbi egy lej helyett, az áremelkedést akkor indokolta a költségek növekedése. Most viszont 0,90 lej az ár, a csökkenést nem indokolja semmi, hiszen bár az üzemanyag ára mérséklődött, de például egy zsák műtrágyát most is 270 lejért lehet megvenni a korábbi 80-100 lej helyett. Ha mindennek csökken az ára, a gazdák olcsóbban tudják megvenni az üzemanyagot, a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédő szereket, akkor ők is lehozzák az áraikat, mondta Nyárádi Imre István.

Fotó: Pexels

Tavaly aszály volt, a terméskiesés felemésztette a gazdák tartalékait, ha a mostani vegetációt vizsgáljuk, több mezőgazdasági termés esetében csúszások vannak, például a magyardécsei cseresznye érése is két hetet késett. Mindez nem arra mutat, hogy csökkenni fognak az árak, összegzett az szakértő.

Mint mondta, a termelők akkor tudják csökkenteni az áraikat, ha minden amit visszahasználnak, olcsóbb lesz, van ugyan e téren egy enyhe árcsökkenés, de nem számottevő. Egyelőre a gazdák a 2-3 éves átlagnál drágábban vesznek minden input anyagot, közben a a megélhetéshez is több pénzre van szükség. Az élelmiszer drágulása a legfájóbb, az amit bármi áron meg kell vásárolni, ezért olyan támogatási rendszereket kell kidolgozni, és működtetni, hogy az élelem mindenki számára megfizethető legyen, összegezte Nyárádi Imre István.

Az olaj drasztikusan drágult, most enyhén esik az ára

Az ukrajnai háború hatással volt az élelmiszerárakra, mutat rá a Ziarul Financiar elemzése. A legnagyobb sokk az olaj árában mutatkozott, a háború ennek a terméknek az árára azonnali hatással volt.

Fotó: Pixabay

A Román Nemzeti Bank (BNR) legfrissebb inflációs jelentésében kimutatta, hogy az ország északi határán tapasztalható instabilitás miatt 2022 márciusában a napraforgó ára 30 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. Másrészt idén márciusban megfigyelhető, hogy az olajárak csökkentésének üteme nagyobb, mint a korábbi hónapokban. Ez annak tudható be, hogy egyre több ukrán termék kerül a román boltok polcaira, amelyek olcsóbbak, mint a hazaiak. Az óvatos árcsökkenést az is okozta, hogy az olaj egy év alatt 30 százalékkal drágult, egy liter ára meghaladja a 10 lejt, így a kereslet csökken, és a vásárlók jobban figyelnek az árra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?