Mennyivel nagyobb a bírák és ügyészek nyugdíja a közalkalmazottakénál?

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál az országos nyugdíjpénztár kimutatását idézve.

Az MTI által szemlézett portál rámutatott, hogy a román alkotmánybíróság egyebek mellett ennek a dokumentumra a tanulmányozására hivatkozva napolta el pénteken immár negyedszer a döntést az igazságügyi nyugdíjreform-tervezet ügyében, amely fokozatosan kivezetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét, és a jelenlegi kétharmadára csökkentené a nyugdíjakat a bírák és ügyészek esetében.

Jóval többek kapnak a volt bírák és ügyészek | Illusztráció: M. B.

A nyugdíjpénztár szerint tavaly a romániai nyugdíjas bíráknak és ügyészeknek átlagosan 24 842 lejes havi bruttó járandóságot utaltak ki, amely a (3000 lej feletti összegre kivetett) egészségbiztosítási járulék és adó levonása után csaknem 21 ezer lejes nettó nyugdíjat eredményezett.

Az adatsor szerint a bruttó közalkalmazotti átlagnyugdíj tavaly 2778 lej volt havonta.

A nyugdíjpénztár szerint, ha a nyugalmazott bírák és ügyészek is az általuk befizetett tb-járulék alapján részesülnének nyugdíjban, akkor havi bruttó 7518 lejt kapnának, ami jelenlegi járandóságuk mintegy 30 százaléka. A különbséget az állami költségvetésből fedezik.

Az érintettek heves tiltakozását kiváltó nyugdíjreformmal a bukaresti kormány azt akarja elérni, hogy a jelenlegi 48-ról fokozatosan 65 évre emelkedjen a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára is, szolgálati nyugdíjuk nettó értéke pedig ne haladja meg utolsó nettó bérük 70 százalékát a jelenlegi 100 százalék helyett. A tervezet ellen azonban alkotmányossági óvást emelt a legfelsőbb bíróság, amely szerint az intézkedés az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetné, és valójában „teljesen felszámolná” a bírói függetlenség egyik garanciájaként bevezetett szolgálati nyugdíjat.

A Hotnews.ro által ismertetett dokumentumból kiderül, hogy a korkedvezményes nyugdíjazás miatt Románia majdnem ugyanannyi (5747) nyugdíjas bírónak és ügyésznek kénytelen fizetni – egykori bérével megegyező nagyságrendű – szolgálati nyugdíjat, mint ahány aktív magisztrátus tevékenykedik (mintegy 6500) a folyamatos létszámhiánnyal küzdő román igazságszolgáltatásban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?