Marosvásárhelyen is elindult az Uber szolgáltatása
Az Uber okostelefonos alkalmazás a múlt héttől vált elérhetővé Marosvásárhelyen, amely így már a tizenkilencedik romániai nagyváros, ahol ezt a szolgáltatást igénybe lehet venni.
A városvezetés szerint az Uber csúcsidőben a város és a közelében lévő települések tömegközlekedését segíti, ugyanis az autóbuszos és taxis hálózat is leterhelt. Az Uber ezt egészítené ki, még több közlekedési lehetőséget biztosítva a városiaknak és a környékbelieknek.
Portik Vilmos alpolgármester üdvözölte a városban megjelenő üzemeltetőt, mondván minden olyan új vállalkozói megoldást nagyra értékel, amely innovációt és minőségi szolgáltatásokat hoz Marosvásárhelyre. Az Uberrel együttműködni kívánó sofőrök, cégek alternatív működési engedélyt szerezhetnek a Román Közúti Hatóságtól (ARR), és ezt a tevékenységet a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hozzájárulása nélkül is végezhetik.
„Úgy gondolom, hogy ami a marosvásárhelyi taxi szolgáltatásokat illeti, innovációra, változó körülményekre és jobb szolgáltatásokra van szükség, olyan autókra, felszereltségre, amelyek megfelelnek a huszonegyedik század követelményeinek” – nyilatkozta a helyi sajtónak az alpolgármester.
Az ország többi nagyvárosához hasonlóan a szolgáltató kizárólag csak engedéllyel rendelkező sofőrökkel működik együtt az utasok biztonságos, a célállomásra történő szállítása érdekében.
A szolgáltató azt a célt tűzte ki, hogy 2040-ig teljesen elektromos, alacsony szennyezést okozó szállítást biztosító platformmá váljon, minél környezetbarátabb legyen, ami beleillik Marosvásárhely azon elképzelésébe miszerint a várost zöldebbé, élhetőbbe kell tenni – tette hozzá az alpolgármester.
CSAK SAJÁT