Első körben tizenöt elektromos autóbusz érkezik Marosvásárhelyre

Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán, illetve a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium által a versenytárgyaláson győztesnek nyilvánított BMC TRUCK & BUS vállalat képviselői szerdán aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében 15 darab elektromos autóbusz érkezik Marosvásárhelyre, valamint öt gyorstöltőállomást és 15 lassú töltőállomást éptenek.

Soós Zoltán elmondta, az autóbuszok 10 méter hosszúak. A szerződésnek köszönhetően a 10-es számú vonalon négy autóbusz, a 30-as vonalon hét autóbusz, a 43-as vonalon szintén négy autóbusz közlekedik majd. A szerződés értéke 29 millió 549 ezer lej áfa nélkül, ezt a fejlesztési minisztérium finanszírozza a 2014–2020-as Regionális Operatív program keretéből – részletezte az elöljáró.

Hozzátette, Marosvásárhely önrésze ebből az összegből két százalék, azaz 591 ezer lej. A beszállítási határidő 19 hónap a kezdési rendelet kibocsátásától számítva. Az első töltőállomások 2022 novemberében, míg az első autóbuszok ugyanabban az évben decemberre érkezhetnek meg. A városvezető hangsúlyozta, az összes autóbuszt le kell szállítani 2023 közepéig. A projekt hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Soós Zoltán reményét fejezte ki, hogy ennek köszönhetően a tömegközlekedés népszerűsége növekszik.

A városnak további hat projektje szolgálja a tömegközlekedés javítását. A polgármester összegzése szerint a következő két évben 32 darab 12 méteres elektromos autóbusz, 15 darab 10 méteres autóbusz, valamint 38 darab hibrid autóbusz és 41 darab dízel autóbusz érkezik Marosvásárhelyre.

„Több más olyan projektünk zajlik, amelyek a tömegközlekedés modernizálását célozzák meg. Ezeket az autóbuszokat akkor tudjuk a város rendelkezésére bocsátani, ha be lesznek íratva a forgalomba”– tájékoztatott Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere.Aláírták a szerződést | Fotó: Benedek Huszár Botond

Mint mondta, ezt követően a Közterületvédelmi Hatóság át kell adja a buszokat a tömegközlekedési vállalatnak. Az alpolgármester hangsúlyozta, nyilvánosságra hozzák az új autóbuszok üzembe helyezési tervét is, de a határidők betartására vonatkozóan ebben a bürokratikus rendszerben nem szeretnének ígérni. Mint mondta, a lakosság igénye, és az önkormányzat elvárása ugyanaz: a vállalásokat lehessen teljesíteni.

Az alpolgármester kiemelte, fontos, hogy a város vezetősége nyitott minden modern technológia iránt, hogy hosszú távú fenntartható és környezetbarát tömegközlekedése legyen a megyeszékhelynek. Ennek eléréséhez az első nagy cél az, hogy a polgármesteri hivatalon belül legyenek olyan szakemberek, akik követik a fejlesztési lehetőségeket, illetve a város az elsők között legyen, amikor ezeknek az innovatív lehetőségeknek a kihasználásáról van szó. Ez azért is fontos, hogy ne járjon a megyeszékhely úgy mint eddig, hogy például az elektromos autóbuszok vásárlása terén az utolsók közé sorolható – közölte Portik Vilmos.

„Az új buszoknak mindössze négy órára van szükségük, hogy éjszaka feltöltődjenek a töltőállomásoknál. A töltőállomásokat a legmodernebb technológiával szerelik fel” – jelentette ki a sajtónak az elektromos buszok beszállítója, a BMC Truck & Bus képviselője.

Mint mondta, tartják a határidőket, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a vállalat és a város között jó együttműködés jön létre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?