Maros megye: Sikeresen zárult az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program újabb szakasza
Március 6-án ünnepélyes keretek között avatták fel az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program keretében létrejött két új sertéstelepet Mezőbánd és Mezőpanit határában. A Pro Economica Alapítvány meghívására Magyar Levente, Magyarország külügyminiszter-helyettese, valamint Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár is részt vett az eseményen, ahol a térség meghatározó mezőgazdasági beruházásait mutatták be.
A két új istálló – a Pig Band Srl és az Europiglets SRL telepei – döntő szerepet játszik a Szekeres-Szabó családi vállalkozások életében, hiszen ez lehetővé teszi számukra a kapacitásbővítést és a fenntartható növekedést – mondta az eseményen Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány elnöke.
Szabó János, a támogatás egyik kedvezményezettje elmondta, 2021-ben pályáztak a Pro Economica Alapítvánnyal a beruházásra, magyarországi támogatás reményében. A cél két új istálló építése volt, amelyek közül az egyik a Pig Band, míg a másik az Europiglets nevű vállalkozás tulajdonába került.
„Kisvállalkozásunk két család összefogásával működik. A márkánk 2000-ben jött létre, majd 2008-ban egy komolyabb beruházásba kezdtünk. 2014 és 2016 között építettük meg az European Bound Kft.-t, és végül 2021-2022-ben, a magyar kormány támogatásával sikerült felépíteni ezt a két hízóistállót. 2023-2024-ben pedig egy új, 800 kocás telepet is létrehoztunk, amelyet 2024 decemberében sikeresen elindítottunk” – nyilatkozta Szabó János.
Magyar Levente külügyminiszter-helyettes beszédében kiemelte, hogy a 2017 óta futó Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program eredményeként több mint 300 milliárd forintnyi beruházás valósult meg a térségben, ami 700-750 millió eurónak felel meg. Hangsúlyozta, ez az összeg egy olyan nagy nemzetgazdaság számára, mint Románia is jelentős, így a program eredményei egyértelműen érezhetők.
„Ha megnézzük, hogy az érintett megyékben mekkora hatása volt ennek a fejlesztéssorozatnak, az eredmény egészen szembeötlő. Erdély ma egészen más képet mutat, mint 2017-ben, amikor először meglátogattuk ezt a vállalkozást” – mondta Magyar Levente.
A külügyminiszter-helyettes közölte: „Büszke vagyok arra, hogy a helyi partnerek Kozma Mónika vezetésével és az RMDSZ támogatásával nemcsak hogy képesek voltak végrehajtani ezt a hatalmas vállalkozást, de senki, semmilyen kifogást nem talált ennek a 300 milliárdos programnak a lebonyolításában.”
Magyar Levente kitért arra is, hogy a magyar kormány térségi gazdasági rendszerekben gondolkodik, és hisz abban, hogy a határon túli beruházások nemcsak az érintett közösségek, hanem Magyarország számára is előnyösek. „Minden magyar adófizető biztos lehet abban, hogy a támogatások jó helyre kerülnek, hiszen ezek a fejlesztések hosszú távon a magyar gazdaságot is erősítik” – mondta.
CSAK SAJÁT
