Magánvasút-társaság indít Intercity járatokat

A Ferotrans járatai gyorsabbak lesznek, mint az azonos útvonalakon közlekedő CFR vonatok.

December 15-én lép életbe az új vasúti menetrend, s ugyanakkor indulna az első romániai Intercity (IC) magánjáratok. Ezeket a Ferotrans TFI nevű vállalat fogja üzemeltetni, írja a Hotnews.Fotó: Facebook/Railway Supply Magazine

A járatok Iași és Bukarest, illetve Suceava és Bukarest között fognak közlekedni napi két-két alkalommal. A Ferotrans Intercity vonatai rövidebb idő alatt fogják megtenni az utat, mint az ugyanazon útvonalon közlekedő CFR szerelvények.

Ezek lesznek az első Intercity járatok az országban, melyeket magánkézben levő vasúttársaság üzemeltet. A Ferotrans bejelentette, hogy nyáron a tengerpartig közlekedő Intercity járatai is lesznek.

Romániában 1995-ben indultak az első IC-k, egyes pályaszakaszokon 140 km/órás sebességgel haladtak. Az évek során a vasúti infrastruktúra állapota annyira leromlott, hogy 2014 és 2022 között egyáltalán nem közlekedtek Intercity szerelvények, mivel nem tudták volna elérni az ilyen vonatok számára előírt minimális átlagsebességet.

Jelenleg Bukarest és Brassó, Kolozsvár, Temesvár, Arad, Konstanca, Suceava és Iași között közlekednek CFR-s IC járatok. Többségüknek a menetideje hosszabb, mint ezelőtt 30 évvel.

Kapcsolódók

Kimaradt?