Közel hárommillió személy keresett munkát online tavaly

Több mint 2,85 millió román állampolgár keresett munkahelyet 2021-ben az OLX-en; az apróhirdetési oldal szerint ez is annak a jele, hogy a munkaerőpiac elkezdett fokozatosan kilábalni a koronavírus-járvány kitörése óta tartó, egyensúlytalanság jellemezte időszakból.

Az OLX biznisz-menedzsere, Theodor Filoş a vállalat keddi közleményében rámutatott, tavaly – főleg az év második felében – valamennyi tevékenységi ágazatban jelentősen megnőtt a meghirdetett álláshelyek száma.

„A 2021-es év minden kétséget kizáróan az online toborzás éve volt, mind a toborzási eszközök fejlesztésébe történt befektetések és az alkalmazási folyamat minőségére való odafigyelés, mind pedig az erre szánt költségvetés tekintetében, amely esetenként akár 50 százalékkal is nőtt a pandémia előtt időszakhoz képest” – fogalmazott.

Az állásportál statisztikái szerint a tavaly január-februári lassúbb növekedést követően márciustól berobbant a piac, és év végéig meghaladta a 740 ezret a közzétett álláshirdetések száma, ami 37 százalékos növekedést jelent a 2020-ban jegyzett mintegy 540 ezerhez képest.Illusztráció: Agerpres/Xinhua

Havonta átlagban 60 ezer új hirdetés jelent meg az oldalon. A toborzási kedv a június és szeptember közötti időszakban volt a legnagyobb, a legtöbb álláshirdetést, 76 500-at júliusban tették közzé. A legkevesebb álláshirdetés januárban jelent meg.

Az adatokból kiderül az is, hogy bár a vállalatok 2021-ben több személyt alkalmaztak, az emberek érdeklődése a betöltésre váró állások iránt enyhén (5 százalékkal) csökkent. Ugyanakkor azonban a munkahelyet keresők határozottabbaknak bizonyultak, így az állások betöltésének átlagos ideje 5 nappal csökkent 2020-hoz képest.

Az OLX Csoport részét képező OLX Románia az ország vezető online apróhirdetési oldala, több mint 4 millió aktív hirdetéssel és átlagban havi 12 milliós látogatószámmal.

Az Álláshirdetések kategóriában több mint 70 ezer aktív hirdetés szerepel, és átlagban több mint 4 millióan nézik meg ezeket havonta. Havonta átlagosan több mint 250 000 egyedi álláskereső lép kapcsolatba egy munkáltatóval az OLX-en, a munkáltatók és a munkavállalók közötti havi interakciók száma pedig meghaladja az 1,2 milliót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?