Ezek az alkalmazottak visszafogadását ösztönző bértámogatás feltételei

41,5 százalékos bértámogatást kapnak a cégek minden kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazott után, közölte szerdán Violeta Alexandru munkaügyi miniszter. A koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak visszafogadásának, illetve az ötven év feletti, vagy fiatal munkanélküliek alkalmazásának támogatásáról korábban fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.

A kormány három hónapon át fedezi az alkalmazott alapbérének 41,5 százalékát, mondta el a tárcavezető. A támogatás csak azon munkavállaló után jár, aki legalább 15 napot volt kényszerszabadságon, és most felveszi a munkát.

A munkáltató csak akkor jogosult a támogatásra, amennyiben vállalja, hogy az adott munkahelyet nem szünteti meg legalább az év végéig.

A munkáltató nem igényelheti egy időben a kényszerszabadság alatti támogatást és a munkaerő aktiválására adott támogatást.

A támogatás utólagos: előbb a munkáltató kiadja a teljes fizetést, majd utólag kapja vissza (kérésre) ennek 41,5 százalékát a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségtől.

Egy másik támogatási forma szerint egy évig terjedő időszakra megtérítik a cégeknek a bér 50 százalékát, de nem többet mint 2500 lejt, ha 16 és 29 év közötti, vagy 50 év fölötti személyt alkalmaznak. Ezzel többek között azon személyek munkához jutását szeretnék megkönnyíteni, akik a koronavírus-járvány miatt tértek haza külföldről.

(Címlapfotó: Agerpres)

 

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?