Kivonulna Romániából az OTP

Az OTP vezetősége nem lát lehetőséget a romániai leányvállalat piaci részesedésének jelentős növelésére.

Eladó az OTP Bank Románia, jelentette be a magyarországi anyacég. „Az elmúlt négy évben az OTP Bank Románia megduplázta a méretét, 50 százalékkal növelte ügyfeleinek számát, számos újítást vezetett be, főleg a digitalizálás terén, s meghonosított egy ügyfélorientált kultúrát. Az organikus növekedési stratégiával párhuzamosan az OTP csoport a stratégiai opciók skálájának kiszélesítése mellett döntött, tesztelve a piacot a bank esetleges eladását illetően” – olvasható a hitelintézet közleményében.Fotó: Facebook/OTP Bank

A bank illetékeseinek becslései szerint a vásárló megtalálása néhány hónapot vehet igénybe, a szerződés aláírására pedig egy éven belül kerülhet sor. Mindebből az ügyfelek semmit sem fognak megérezni, ígéri az OTP.

A magyar bank két évtizede van jelen a romániai piacon. 2022 végén az aktívumai 19,9 milliárd lejt tettek ki, ami 8 százalékos növekedést jelent 2021 decemberéhez képest. Az OTP Bank Romániai a 10. legnagyobb hazai pénzintézet, piaci részesedése megközelíti a 2 százalékot.

Az OTP valószínűleg azért vonul ki Romániából, mivel a menedzsment nem lát reális lehetőséget arra, hogy a piaci részesedését jelentős mértékben növelje. Az évek során az OTP felvásárolt két riválist, a RoBankot és a Millennium Bankot, azonban újabb akvizíciókra nincs kilátás. 2017-ben megpróbálkozott a Banca Românescă felvásárlásával, azonban ezt a Román Nemzeti Bank (BNR) megtorpedózta. 2020-ban érdeklődött a Garanti BBVA Románia iránt, de abból az üzletből sem lett semmi.

Az OTP Bank Románia megvásárlása iránt az UniCredit, a BCR, a Transilvania Bank, az Eximbank és Alpha Bank érdelkődik, írja a Ziarul Financiar piaci forrásokra hivatkozva. A román gazdasági napilap információi szerint a kérők köre rövidesen a Raiffeisen Bankkal bővülhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?