Az ukrajnai korrupciómegelőzési ügynökség „nemzetközi háborús szponzornak” minősítette az OTP-t

Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot „a nemzetközi háborús szponzorok” listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.

A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP „kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg” tagjainak, ideértve a fizetési halasztás lehetőségét kölcsöntörlesztés során.Fotó: Facebook/OTP

A közleményben arról számoltak be, hogy az ukrán nemzeti bank korábban azzal a követeléssel fordult az OTP Csoporthoz - amely megközelítőleg 507 millió dolláros érdekeltséggel rendelkezik Ukrajnában -, hogy távozzon az orosz piacról. Az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is - mondta az OTP Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.

A csoport oroszországi bankja az orosz piaci felügyelet adatai szerint 0,17 százalékos részesedéssel rendelkezik az orosz bankpiacon, ami alapján a rendszerszinten nem jelentős piaci szereplői minősítést kapta az orosz jegybanktól - mondta. Az OTP Csoport minden stratégiai opciót vizsgál a bank további sorsát illetően, ezek között az eladást is. Az OTP 2022-ben felkérte a Rothschild nemzetközi tanácsadó céget, hogy találjon vevőt a bankra, azonban az értékesítés jogi feltételeit az időközben kiadott orosz elnöki rendelet ellehetetlenítette - tette hozzá.

A NAZK „nemzetközi háborús szponzorokat” felsoroló listáján az OTP-vel együtt már 24 intézmény szerepel, köztük olyan vállalkozások is, mint a Procter&Gamble, az OpenWay Group, a Danieli, a TMS Tankers, a Minerva Marine, a Thenamaris Ships Management, a Delta Tankers, a Dynacom Tankers Management, a Leroy Merlin, a ComNav Technology, a Mondi Group/Mondi PLC, az eKassir, Liberian International Ship & Corporate Registry, a Bonduelle, az Auchan, a Peninsula Petroleum és az osztrák Raiffeisen bankcsoport.

Kapcsolódók

Kimaradt?