Jó hír az építőiparnak: csökken a vas ára

Ideje is volt már, elvégre az év eleje óta az építőanyagok átlagban 60 százaléknál nagyobb mértékben drágultak.

Úgy tűnik, véget ért az építőanyagok árának az emelkedése, legalábbis sokasodnak az erre utaló jelek. „Csökkent a vas ára, annak következtében, hogy az európai piacokon kicsi a kereslet, a kohászati kombinátokban pedig jelentős acélkészletek halmozódtak fel” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Mircea Pasenciuc, a tetőfedő és hőszigetelő anyagokat gyártó Impro romániai vezérigazgatója.

„Korábban a vas ára 4 lej/kg körül volt. A háború kitörését követően 8 lejre emelkedett, most azonban visszatért a 3,6-4 lejes szintre” – mondja Cosmin Răileanu, az építőanyagokra szakosodott Vindem-ieftin.ro internetes áruház tulajdonosa.Fotó: Facebook

Az acél egyelőre nem követte a vas példáját, a termelők igyekeznek magasan tartani az árakat. „Jelenleg az acél ára stabil, s valószínűleg így marad az év végéig. A nagy európai gyártók nem csökkentik az árakat, inkább a termelést fogják vissza, több kohót is leállítottak” – mondja az Impro igazgatója.

A többi építőanyag egyelőre nem lett olcsóbb, vagy ha mégis, akkor minimális mértékben. „A PVC esetében az árak még csak most kezdenek csökkenni. Egyelőre csak 0,1 százalékos csökkenést tapasztaltunk, várjuk, hogy mi következik. Ősztől csökkenésre számítunk a poliszterén, a gipszkarton és az ásványi gyapot tekintetében is. A hangot a vas adja meg, az első amely megdrágul, s amelynek csökken az ára. Olyan mint egy barométer, meghatározza a tendenciákat” – magyarázza Ștefan Cherchiu, a műanyag nyílászárókat gyártó Casa Noastră nevű cég tulajdonosa.

Az év eleje óta az építőanyagok ára 60 ls 100 százalék közti mértékben drágult a hazai piacon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?