Japán vállalat építene vízerőművet az Erdélyi-Szigethegységben

A japán Itochu Corporation építené meg a tárnicai vízerőművet az Erdélyi-Szigethegységben – írja az economedia.ro az Energiaügyi Minisztérium közleménye alapján.

Az erőmű megépítésére vonatkozó memorandumot Sebastian Burduja energiaügyi miniszter írta alá a japán vállalat képviselőivel az első Román-Japán Energetikai Fórum keretében.Fotó: Facebook/Hidroelectrica

„Ma egy konkrét lépést tettünk egy energetikai szempontból biztonságosabb, versenyképesebb és fenntarthatóbb Románia felé” – idézi az economedia.ro a tárcavezetőt.

Először 1979-ben vetődött fel egy szivattyús-tározós rendszerű vízerőmű felépítése a Kolozsvártól mintegy 30 kilométerre fekvő Tárnicán. Tárnicán már van egy 215 hektáros vízgyűjtő, amihez egy 45 MW-os 1974-ben átadott erőmű tartozik.

A beruházás második szakaszában többszáz méterrel magasabban egy újabb vízgyűjtő tavat alakítanának ki, ahova országos túltermelés esetén felpumpálnák a vizet, ami szabadesésben 1000 MW beépített teljesítményű generátorokat hajtana meg.

A rendszerváltást követően a tervet jegelték, majd az egymást váltó bukaresti kormányok több alkalommal elővették, de finanszírozási problémák miatt érdemi előrelépés nem történt. 2023-ban az energiaügyi minisztérium kiírta a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmányra, azonban egyetlen ajánlat sem érkezett. A januárban ismét kiírt tenderre két pályázatot nyújtottak be, azonban mindkettőt érvénytelennek nyilvánították.

Becslések szerint az erőmű megépítésének költségei 1 milliárd euró körül lennének.

Az Itochu egy 1858-ban alapított cégcsoport, melynek textilipari, bányászati, energetikai, élelmiszeripari és feldolgozóipari üzletága is van. A vállalat árbevétele meghaladja a 90 milliárd dollárt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?