banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Iohannis a parlament elé terjesztette a Nemzetközi Beruházási Bankból való kilépés tervezetét

Klaus Iohannis elnök szerdán a parlament elé terjesztette a Nemzetközi Beruházási Bank létrehozására vonatkozó megállapodás felmondását – tájékoztatott az elnöki hivatal.

2019-ben a bank székhelyét Moszkvából Budapestre helyezte át | Fotó: Wikipedia/Derzsi Elekes AndorA Nemzetközi Beruházási Bank megalapításáról szóló kormányközi megállapodást és az alapító dokumentumot 1970. július 10-én írták alá Moszkvában, az akkori szoicalista blokk vezetői. A bank legfontosabb célja abban az időben a hosszú- és a középtávú kölcsönök nyújtása a közös beruházási projektek és fejlesztési programok megvalósításához, valamint az NBB-tagállamok nemzetgazdaságának fejlődését elősegítő infrastruktúra építésének finanszírozása volt. A történelem „szovjet” időszakában a Bank – mai értékben – 7 milliárd eurót meghaladó összegű projektet finanszírozott.

A román kormány május 25-én fogadta el azt a két törvénytervezetet, amellyel kezdeményezik Románia kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB), valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC). Adrian Câciu pénzügyminiszter akkor azt mondta, tartják magukat ahhoz a korábbi vállaláshoz, miszerint az ország kivonul a két orosz bankból, álláspontjukat összehangolták a két bank más részvényeseivel, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával is.

Câciu közölte, a tervezetek a parlament elé kerülnek, amely gyorsított eljárással fog dönteni róluk. A parlamenti eljárással párhuzamosan elkezdődnek a kivonulási tárgyalások is, amelyekkel a fő cél, hogy a döntés semleges hatással legyen a lakosságra – tette hozzá a miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?