Bukarest kivonul a Nemzetközi Beruházási Bankból és a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból

A kormány két törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén, amellyel kezdeményezi az ország kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) – jelentette be szerdán Adrian Câciu pénzügyminiszter.

Adrian Câciu pénzügyminiszter | Fotó: gov.roKözölte, hogy a két tervezet a parlament asztalára kerül, amely gyorsított eljárásban fog dönteni. Bukarest az orosz–ukrán háború hatására már március elején bejelentette, hogy kivonul a két orosz bankból. Akkor Câciu elmondta: Románia határozottan támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott európai uniós szankciókat, hiszen fontos, hogy ebben a válságban minden tagállam hozzájáruljon az EU alapvető értékeinek védelméhez.

Arra a kérdésre, hogy miért vártak mostanáig a döntéssel, Câciu elmondta: a lépést elő kellett készíteni, hogy minden fél fel tudjon rá készülni, és csökkentsék az ezzel járó kockázatokat. Ezzel arra utalt, hogy a román magánnyugdíjalapoknak e bankokban kitettségük van. Câciu hangsúlyozta, hogy a döntés hivatalossá válása után kezdődnek el a kivonulási tárgyalások, amelyek során arra törekszenek, hogy „a lépés hatása a lakosságra semleges legyen”.

A miniszter közölte, hogy álláspontjukat összehangolták Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával. A jelenleg budapesti székhelyű, 1970-ben alapított Nemzetközi Beruházási Bank részvényesei között van Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam. Az IBEC a volt KGST elszámoló és finanszírozó bankja, központja Moszkvában van, részvényesei között van Oroszország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország, Mongólia és Vietnam.

Kapcsolódók

Kimaradt?