Hipermarket és logisztikai központ lesz két bezárt gyárból

Tavaly bezárt üzemet vásárolt Romániában a görög játék- és lakberendezés áruházlánc, a Jumbo – írja a profit.ro gazdasági hírportál a cég közleménye alapján.

A 63 ezernégyzetméteres ingatlan Bukaresttől északra, a Prahova megyei Ariceștii Rahtivani településen található, korábban a Haier tulajdonában volt, 2021 óta hűtőszekrényeket gyártottak benne. A kínai vállalat 2025 tavaszán állította le a termelést.A Jumbo egyik áruháza | Fotó: Facebook/Jumbo

A felek a vételárat nem hozták nyilvánosságra. Az egykori üzemben a Jumbo áruelosztó központot fog kialakítani.

„Az ingatlan a mi tulajdonunkban van. (…) A víziónk az, hogy masszívan fektessünk be Romániába, mivel az ottani üzleteink számának a megduplázását tervezzük, amihez megfelelő infrastruktúrára van szükségünk” – nyilatkozta Aposztolosz Vakakisz, a Jumbo alapítója és elnöke.

Idén ez már a második romániai üzemépület, amelyet a Jumbo megvásárol. Az első a Habitex tavaly ősszel bezárt nagybányai készruhagyára volt, amelyben a cég az az első Máramaros megyei hipermarketjét fogja megnyitni.  

Az 1986-ban alapított Jumbo az első áruházát Athénban nyitotta meg, ma közel 100 hipermarketet működtet Görögországban, Cipruson, Romániában és Bulgáriában. A vállalat tavaly minden idők legnagyobb, 1,23 milliárd euró értékű árbevételét érte el. A román piacon, ahol 20 hipermarketet üzemeltet, 2016 óta van jelen.

A Jumbo EC.R SRL 2025-ben több mint 1500 főt foglalkoztatott, s 1,341 milliárd lej árbevétel mellett 319,729 millió lej nettó nyereséget ért el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?