Kivonulna Romániából egy nagy áruházlánc
Már keresik a céget, amely megvásárolná a Carrefour 458 romániai hipermarketjét, szupermarketjét, kisboltját és diszkontáruházát.
Kivonulna Romániából a Carrefour, írja az economedia.ro. A francia kiskereskedelmi vállalat a BNP Paribas bankot bízta meg, hogy vevőt keressen romániai érdekeltségeire.
Az év első kilenc hónapjában az áruházlánc árbevétele hozzávetőleg 2,2 milliárd euró volt, 1,9 százalékkal többm mint 2024 azonos időszakában. Ez a növekedés lényegesen kisebb az utóbbi 12 hónap 6,1 százalékos inflációs rátájánál, ami azt jelenti, hogy a forgalom visszaesett. A cégnek tavaly sem volt sikeres éve, a bevételei stagnáltak, 17,625 milliárd lejt tettek ki.
„A Carrefour csoport hozzákezdett a tevékenységi portfóliójának az alapos elemzéséhez, beleértve valamennyi üzleti csatornát és a szervezeti modelleket. Ez a felmérés megkezdődött, a csoport pedig ebben a pillanatban nem kommentál piaci értesüléseket” – válaszolta a cégvezetés az economedia.ro megkeresésére.
A Carrefour 2001 óta van jelen a hazai piacon. A vállalat 55 hipermarketet, 188 szupermarketet, 187 kisboltot és 28 diszkontáruházat működtet Romániában. A francia nagyvállalat korábban két áruházláncot vásárolt fel az országban: 2016-ban a Billát, 2023-ban pedig a Corát.
Az alkalmazottak számát tekintve tavaly a Carrefour az első számú, az árbevétel alapján pedig a harmadik legnagyobb romániai kiskereskedő volt a Lidl és a Kaufland után.
A gazdasági sajtó értesülései szerint a Carrefour nem csupán Romániából, hanem Lengyelországból és Argentínából is kivonulna, 1200 egységből álló olaszországi üzletláncán pedig idén adott túl. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely cégek érdeklődnek a Carrefour romániai érdekeltségei iránt.
CSAK SAJÁT