Mennyi hazai termék van a szupermarketek polcain?

A multinacionális áruházláncok állítják, hogy a kínálat zömét a hazai áru teszi ki.

„A kiskereskedelmi üzletláncokban a feldolgozott termékek 70 százaléka romániai” - jelentette ki a közelmúltban Florin Barbu mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető azt állította, hogy ez az adat a Versenyhivataltól származik. Az economedia.ro megkeresésére a Versenyhivatal azt közölte, hogy nem rendelkezik ilyen jellegű adatokkal, vagyis Florin Barbu nem mondott igazat.Sok az importból származó gyümölcs az áruházakban | Fotó: Pixabay

A legnagyobb hazai áruházlánc, a Lidl 500-nál több hazai beszállítóval dolgozik, sokukkal több, mint 10 éve. „Az élelmiszerek termékcsoportját tekintve a beszállítóink 36 százaléka romániai” – közölte a német kiskereskedelmi vállalat.

A Kauflandnál a beszállítók mintegy 80 százaléka hazai, míg a Carrefour esetében 93 százalékuk, mondják a két cég illetékesei.

A Lidl illetékesei azt állítják, hogy a forgalmuk kb. 50 százalékát Romániában előállított termékek teszik ki. Ez erősen kétséges, figyelembe véve, hogy a Lidl kínálatát a saját márkás termékek dominálják, melyek jellemzően nem Romániából származnak.

„A helyi beszállítókkal kapcsolatos kiadások meghaladták a 2,83 milliárd eurót, ami a termék- és szolgáltatás beszerzéseknek körülbelül a 80 százaléka” – nyilatkozta Oana Lungu, a Kaufland beszerzési igazgatója 2023-ra vonatkozóan.

Az áruházláncok képviselői egymást túllicitálva, 85-90-100 százalékos hazai termékarányról nyilatkoztak az economedia.ro-nak. Ezzel csak az a gond, hogy ha bárki veszi a fáradtságot, s megnézi a származási országot a zöldség-gyümölcs részlegen, azt látja, az áru jelentős része, olyan banális termékek esetében is, mint a krumpli, a paradicsom vagy a hagyma, külföldről – Lengyelországból, Hollandiából, Törökországból stb. – származik.

Némi kétséget ébreszthet a polcokon levő romániai termékek mennyiségét illetően az a tény is, hogy 2023-ban, az utolsó évben, melynek az adatai ismertek, a Lidl és a Kaufland is az ország 10 legnagyobb importőrje között volt, de a többi multinacionális kiskereskedő is ott volt az élbolyban.

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_VLbX1df7_bga_alap_logo.png

Kimaradt?