Újabb áruházat nyit Romániában az IKEA

Iași-ban fogja megnyitni negyedik romániai áruházát az IKEA, adta hírül az economedia.ro.

A svéd vállalat hozzávetőleg 4 millió euróért már megvásárolt két telket a beruházás számára. Az egyik 41 ezer négyzetméter, ezen fogják felépíteni az áruházat. A másik 11 ezer négyzetméter, azon egy 500 férőhelyes parkolót fognak kialakítani.Fotó: Facebook/IKEA

Az IKEA egyelőre nem közölte, hogy mikor kezdődnek a munkálatok, s azt sem, hogy mikorra tervezik az áruház megnyitását. Azt ellenben nyilvánosságra hozta a cég, hogy a beruházás becsült értéke 20 millió euró.

Ez lesz a skandináv kiskereskedelmi vállalat negyedik áruháza az országban. Az első kettőt Bukarestben építették fel, a harmadikat pedig a Temesvár melletti Újszentesen. Ez utóbbit tavaly nyáron nyitották meg a vásárlók előtt.

Korábban Kolozsvár is felmerült a harmadik áruház helyszíneként, azonban a cégvezetés végül a Bánság mellett döntött.     

Kapcsolódók

Kimaradt?