Román milliárdosok vásárolnák meg az egyik legnagyobb hazai multinacionális áruházláncot
A gazdasági sajtó értesülései szerint a Dedeman tulajdonosai érdeklődnek a Carrefour hazai üzletlánca iránt.
Piaci források szerint kivonulna Romániából a Carrefour. A francia nagyvállalat romániai érdekeltségei iránt többen is érdeklődnek, a potenciális vásárlók egyike a Pavăl testvérpár, Dragoș és Adrian, írja az economica.net. Az Auchan és a Froo üzletlánc üzemeltetője, a lengyel Zabka szintén az érdeklődők között van.
A Carrefour nem erősítette meg, hogy eladná a romániai leányvállalatait, ugyanakkor nem cáfolta, hogy megbízta volna a BNP Paribas bankot, találjon vevőt rájuk.
A bákói Dragoș és Adrian Pavăl a leggazdagabb romániai üzletemberek közé tartozik, becslések szerint kettőjük vagyona meghaladja a 3 milliárd eurót. Ők a tulajdonosai az első számú hazai barkácsáruházláncnak, a Dedemannak, de jelentős befektetéseik vannak az ingatlanszektorban és a turizmusban is. A Dedemannak tavaly 12 ezernél is több alkalmazottja volt, s 12,294 milliárd lej árbevétel mellett 1,636 milliárd lej nyereséget ért el. Az utóbbi évtizedben a Dedeman több mint 12 milliárd lej profitot termelt.
A Carrefour 2001 óta van jelen Romániában, tavaly a harmadik legnagyobb kiskereskedő volt a bevételek alapján. Jelenleg 55 hipermarketet, 188 szupermarketet, 187 kisboltot és 22 diszkontáruházat működtet.
Az, hogy a Carrefour hazai érdekeltségei az Auchan kezébe kerüljenek, elég valószínűtlennek tűnik. „Azt hiszem, problémás lenne, ha Romániában már jelenlevő nagy piaci szereplők koncentrálódnának. Nem hiszem, hogy könnyen jóváhagynánk, hogy piacvezetők vásárolják fel egymást. Ha jönne egy új, az rendben lenne, nem okozna konkurenciális problémát, mivel az egyik elmegy, másik jön helyette, a versenyhelyzet nem változik” – nyilatkozta Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.
CSAK SAJÁT