Fizetések: a romániai közigazgatásban dolgozók a legelkényeztetettebbek az EU-ban

Átlagbérben utolsó előttiek vagyunk az EU-ban, az államapparátus fizetése terén ellenben 8 tagországot megelőzünk.

Nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol a közigazgatásban dolgozók annyival jobban keresnének az átlagnál, mint Romániában. Az Eurostat, a nemzeti statisztikai hivatalok és az Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai alapján kézült tanulmányból kiderül, hogy idehaza az államapparátusban (minisztériumok, közintézmények, önkormányzatok) dolgozók nettó átlagbére 2019-ben 1 043 euró, mintegy 5 ezer lej volt. Ez 66 százalékkal haladta meg a 629 eurós országos nettó átlagbért.Fotó: Agerpres

A tanulmány szerzője, Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza emlékeztetet: ilyen egetverő eltérés egyetlen EU-tagállamban sincs. Németország kivételével a köztisztviselők mindenhol jobban keresnek az átlagnál, Ciprusban 32, Szlovéniában 27, Észtországban pedig 26 százalékkal. A többi tagországban ennél kisebb a különbség, Magyarországon például 20 százalék, Franciaországban pedig 1 százalék alatti.

A közigazgatásban dolgozók nem csak az átlagnál keresnek többet, hanem néhány más, Romániánál gazdagabb országokbeli kollégáiknál is. Magyarországon a köztisztviselők nettó átlagfizetése 904 euró, Szlovákiában 981, Lengyelországban 993, Horvátországban 1009, Portugáliában 988 euró.

A közoktatásban és a közegészségügyben a hazai átlagbér szintén meghaladta az országos átlagot, de csak 14, illetve 24 százalékkal. A feldolgozó iparban dolgozók ellenben 13 százalékkal gyengébben kerestek az átlagnál, mindössze havi 547 eurót vittek haza.

Nyugaton megfizetik az ipari dolgozókat

Az egyik lényeges különbség az Európai Unió szegény és gazdag tagországai között, a bérszínvonal tekintetében, hogy utóbbiakban a feldolgozóiparban dolgozókat megbecsülik anyagilag, a fizetésük hozzávetőleg egy szinten van a közalkalmazottakéval.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Németországban a feldolgozóipari nettó átlagfizetés 2 886 euró, 377 euróval több annál, amennyit az államapparátusban dolgozók kapnak kézhez. Franciaországban 203 euróval lehet többet keresni az iparban, míg Dániában, Svédországban, Finnországban, Ausztriában és Írországban az ipari alkalmazottak bére minimális mértékben marad el a közszolgáké mögött.

Magyarországon az államapparátusban kevesebbet lehet keresni, mint Romániában, ám a feldolgozó iparban 46 százalékkal többet. Szlovéniában a közigazgatásban foglalkoztatottak fizetése csak 40 százalékkal magasabb, mint nálunk, az iparban dolgozóké 100 százalékkal.

Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint a közigazgatásban 211 450 főt foglalkoztatnak, 13 ezerrel többet, mint 2015-ben.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?