Fejlesztik a szatmárnémeti repülőteret

Fotó: Szatmár Megyei TanácsA Szatmár Megyei Tanács tanácsosai legutóbbi ülésükön hagyták jóvá a „Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér repülési infrastruktúrájának rehabilitációja és korszerűsítése” nevet viselő projekt műszaki-gazdasági mutatóit.

A projekt célja a kifutópálya felújítása, a fel- és leszálló platform bővítése, a kifutó teherbíró-képességének biztosítása, új terminál építése, illetve a meglévő bővítése, továbbá repülőtéri felszerelések beszerzése. A projektet még ebben a hónapban benyújtják finanszírozásra, a szerződés aláírására pedig várhatóan májusban kerül sor. A beruházás összértéke 364 504 902 lej, melyre a 2014-2020 közötti Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül pályáznak meg. A beruházási cél megvalósításának becsült időtartama 22 hónap.

„Jelenleg Erdélyben szerkezetileg a legerősebb reptérrel rendelkezünk, ezt kívánjuk tovább bővíteni, fejleszteni. Meg szeretnénk növelni a parkolófelületet is, hogy több gépet is tudjunk egyszerre fogadni, és magát a terminált is bővítenénk, hogy külön rész legyen az érkezőknek és elutazóknak. Már voltak nagyon zsúfolt napjaink: amikor két-három repülőgép érkezett majdnem egyszerre, bizony logisztikai gondjaink voltak. A fejlesztést követően pedig akár 800 utast is kezelhet a repülőterünk óránként” – mondja Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Pályázni pedig most kell, ugyanis most van az utolsó kiírás, amelyikben reptereket lehet fejleszteni EU-s támogatásból, ezért a megyei tanács most nagyon rövid időn belül be kell nyújtsa az erre irányuló pályázatot.

A Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérről az elmúlt időszakban több nemzetközi járat is indult, a szatmári megyeszékhelyről könnyedén el lehetett jutni a főváros mellett Londonba, Párizsba, Rómába és Frankfurtba. A koronavírus-járvány azonban nagyban befolyásolta az utazási szokásokat. A frankfurti járat esetében az alacsony utasszám miatt a légitársaság a járat megszüntetése mellett döntött, az újonnan bevezetendő Münchenbe tartó járat a Memmingen-i reptér felújítása miatt is csúszott – de komoly ígéret van a müncheni járat elindítására, amint stabilizálódik kicsit a helyzet. A többi járat esetében is vannak ideiglenes leállások az alacsony utasszám miatt. „Mi fogadóképesek vagyunk és nyitottak minden együttműködésre, ám a járványidőszak a légitársaságokat is negatívan érintette, egyelőre kivárnak az új járatok indításával” – magyarázza Pataki Csaba. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?