Felére csökkent két év alatt a kolozsvári repülőtér forgalma

A charter járatok száma azonban nőtt 2019-hez képest.

Megközelítőleg 1,6 millió utas fordult meg 2021-ben a kolozsvári nemzetközi repülőtéren. 618 ezren külföldről érkeztek, 622 ezren külföldre utaztak, a fennmaradó létszámot pedig a belföldi járatok utasai tették ki.A légiközlekedés nagyon megsínyli a járványt/Fotó:politiadefrontiera.ro

2020-hoz viszonyítva az utasok száma 62 százalékkal nőtt, azonban a 2019-es rekordértéktől közel 50 százalékkal maradt el. 2019-ben kb. 3 millió utas vette igénybe a Szamosfalván található légikikötőt.

Egy területen azonban fejlődés ment végbe 2019 óta, mégpedig a charter járatok tekintetében. A reptér igazgatóságának a tájékoztatása szerint tavaly 1 254 charter járat használta a létesítményt, 5 százalékkal több, mint a járvány kitörése előtti utolsó évben.

A turisztikai szezonban heti rendszerességgel, akár heti több alkalommal közlekedtek charter járatok Korfu, Haniá, Iráklion, Zákinthosz, Rodosz, Szkiáthosz, Antalya, Mallorca, Costa Brava, Costa Blanca, Gurdaka és Sarm es-Sejk, valamint Kolozsvár között.

Tavaly 15 országba lehetett eljutni Kolozsvárról menetrendszerű légi járatokkal: Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Nagy-Britanniába, Spanyolországba, Hollandiába, Belgiumba, Írországba, Svédországba, Törökországba, Izraelbe, Portugáliába, Lengyelországba, Svájcba és Ciprusra. Idén két új idegenforgalmi célpont válik elérhetővé: Málta és Nizza.

A kolozsvári a második legforgalmasabb reptér Romániában, az utasok- és a légijáratok számának tekintetében csak az otopeni-i előzi meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?