Európai Bizottság: Románia „számottevő lemaradásban” van az országos helyreállítási tervvel

A PNRR-s vállalásaink 13,5 százalékát teljesítettük, szám szerint 70-et, még 448 van hátra 2026 augusztusáig.

A bukaresti kormánykoalíció kommunikációjának egyik állandó eleme, hogy Románia az utolsó eurócentig fel fogja használni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretösszegét. Ez egy nyilvánvaló képtelenség, ugyanis több beruházás, köztük a kolozsvári metró, már elveszítette a finanszírozást, de összességében is gyűlnek a sötét viharfelhők a PNRR egén.Fotó: gov.ro

Az Európai Bizottság (EB) által október 10-én az Európai Parlament és az Európai Tanács elé terjesztett, a helyreállítási tervekre vonatkozó éves jelentéséből kiderül, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk volna. „… a helyreállítási terv Románia általi megvalósítása számottevő lemaradásban van” – idézi a cursdeguvernare.ro a dokumentumot.

Ebből kiderül, hogy mostanáig Románia a vállalt célkitűzések és mérföldkövek mindössze 13,5 százalékát teljesítette. A 2021 október 29-én elfogadott PNRR-ben 518 vállalás szerepel, azóta 70-et sikerült kipipálnunk. Ez harmatgyenge teljesítmény, ami egyúttal azt jelenti, hogy a hátralevő időszakra 448 célkitűzés és vállalás maradt.

A PNRR keretében tervezett beruházásokat legkésőbb 2026 augusztusára kell befejezni, az utolsó kifizetéseket pedig 2026 decemberében fogják folyósítani. Az illetékesek ismételten hangsúlyozták, hogy az uniós alapoknál bevettnek számító gyakorlattól eltérően itt nem fogják kitolni a határidőket.

A dokumentumból az is kiderül, hogy idén júniusban az Európai Bizottság a PNRR-s források befagyasztását javasolta az Európai Tanácsnak, amit az jóvá is hagyott, mivel Románia semmit sem valósított meg abból a vállalásából, hogy 2024-re 3 százalék alá csökkenti a költségvetési hiányt. Az EB végül elállt a források befagyasztásától, mivel a Románia ellen indított túlzottdeficit-eljárás 2023 végéig, a koronavírus-járvány okozta rendkívüli gazdasági helyzet miatt fel volt függesztve.

A Ciolacu-kabinet mélyen hallgatott róla, hogy az államháztartás állapota miatt az uniós vezető testületekben komolyan felmerült a Románia számára elkülönített PNRR-s források befagyasztása.

Románia helyreállítási tervének a keretösszege 28,5 milliárd euró, amiből az EB mostanáig 9,4 milliárdot utalt át, azonban a pénz nagyobbik része még mindig az Államkincstár számláin van.

A bukaresti kormány eddig három kifizetési kérelmet nyújtott be, a harmadiknak az Európai Bizottság, a már említett késések miatt, csak részben tesz eleget, 1,1 milliárd eurót visszatart. Az tagállamok mostanáig 63 kifizetési kérelmet nyújtottak be, ezek alapján az EB 265,4 milliárd eurót utalt át.

A legjobban Olaszország áll, mely eddig 6 kifizetési kérelmet nyújtott be, s ötöt teljes egészében meg is kapott. A másik végletet Svédország és Magyarország jelenti, melyek még egyetlen kifizetési kérelmet sem nyújtottak be. A két állam helyzete között azonban ég és föld a különbség, hiszen Svédország 0,6 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, s 32,1 százalékos GDP-arányos államadóssággal zárta a tavalyi évet, addig Magyarországon a két mutató értéke 6,7 százalék, az EU második legnagyobbika, illetve 73,5 százalék volt.   

Kapcsolódók

Kimaradt?