Csőbe húzta az állam a vállalkozókat a mikroiparosítási programmal
A gazdasági minisztérium nem folyósította a beígért támogatásokat, a kedvezményezettek a nyakukon maradtak a banki hitelekkel.
2022-ben hirdette meg a kormány a Sokéves Mikroiparosítási Országos Programot, melynek keretében 50 százalékos támogatást ígért beruházásokra 250-500 ezer lej értékben. A Gazdasági, Digitalizációs, Vállalkozásügyi és Turisztikai Minisztérium égisze alatt zajló program tavalyi költségvetése 50 millió lej volt, amiből legalább 100 beruházást lehetett volna támogatni.
Mindez elméletben gyönyörű, nagy kár, hogy a gyakorlat erősen sántít.
„Bár az igényléseket benyújtották, a bankok pedig továbbították őket, a programot menedzselő hatóság nem hajtotta végre az átutalásokat a finanszírozási szerződések alapján. Így, a programban résztvevő cégek jelentős banki hiteleket vettek fel, melyeket nem törleszthetnek, csak a kamatokat fizethetik, várva a pénzt, amit nem utaltak ki” – nyilatkozta a Ziarul Financiarnak (ZF) egy brassói vállalkozó, akinek a cége állami támogatást igényelt a mikroiparosítási program keretében.
Ha egy cég, hogy ne fizessen fölöslegesen kamatot, törlesztené a hitelt vagy legalább egy részét, megelőlegezve így az államot, akkor elveszíti a támogatás legalább felét, közölte a hitelező bank egy másik csőbe húzott vállalkozóval.
„A bank december 10-én küldte el a papírokat a minisztériumnak, azóta pedig semmit sem hallottunk a projektről. (…) Egyelőre nem fizetünk kamatot, mert nem vettük fel a pénzt. Ez egy érdekes program, de ha még sokat késik, senkit sem fog érdekelni, mert többet akadályoz, mint amennyit segít” – nyilatkozta Cristian Negoiță, a Grain Trip Bakery nevű pékség tulajdonosa.
Kapcsolódó
Annak ellenére, hogy elméletileg 2027-ig kellene tartson, az idei évre nem kapott pénzt, ellenben a kormány beharangozott egy másik, hasonló, Fabricat în România név alatt futó programot.
„Lényeges lenne, hogy mielőtt új programokat indítanak, találjanak egy megoldást a 2024-es finanszírozások kifizetésére. Ha nem, akkor az a paradox helyzet áll elő, hogy az állam bátorítja az alapok lehívását, de nem tartja be a kötelezettségeit a kedvezményezettekkel szemben, akik valós erőfeszítéseket tettek a fejlesztésekért” – mondja a ZF által megszólaltatott hoppon maradt vállalkozók egyike.
A ZF február 3-án írásos megkereséssel fordult a gazdasági tárcához, a mikroiparosítási program eddigi adatiról és az idei kilátásokról tudakozódva. Mostanáig a minisztérium nem válaszolt.