banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Bukarestet célozzák meg az erdélyi magyar biciklisfutárok

A gazdasági válság idején is terjeszkedik, illetve bővíti a szolgáltatásait az Eastride Bicycle Delivery.

Eastride Bicycle Delivery néven alapított kerékpáros futárcéget 2016-ban, Kolozsváron három magyar fiatalember: Halmen Balázs, Bakos Botond és Joó Árpád. A civilben szenvedélyes kerékpáros vállalkozók elképzelése az volt, hogy környezetbarát alternatívát kínáljanak a klasszikus, gépkocsikkal dolgozó futárcégekkel szemben. 

Az ötlet nem csak életképesnek, hanem kifejezetten sikeresnek bizonyult: 2017-ben a vállalkozás árbevétele még csak 130 ezer, egy évre rá 915 ezer, 2019-ben pedig már 3,1 millió lej volt. A nyereség még meredekebben nőtt, két év alatt a 2017-es 22 ezer lej megtízszereződött.A szerző felvétele

A vállalkozás induló kezdőtőkéje 3 ezer euró volt, kezdetben maguk a tulajdonosok is futárként dolgoztak. Jelenleg az Eastride Bicycle Delivery menedzsmentjében 13 fő dolgozik, a futárok pedig közel 300-an vannak. Utóbbiak nem a cég alkalmazottai, valamennyien egyéni vállalkozók (PFA), akik alvállalkozókként dolgoznak.

A cég időközben kinőtte Kolozsvárt, immár Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban is jelen van. A forgalom nagyját Kolozsvár és Nagyvárad adják. A megrendelések 90 százalékát készételki szállítása teszi ki, de vállalják nagybevásárlás házhoz szállítását és dokumentumok, csomagok kézbesítését is.

Saját virtuális éttermek

A tulajdonosoknak hosszú távú terveik vannak, folyamatos fejlesztésben gondolkodnak, s tavasszal találtak is egy befektetőt, aki fantáziát lát a vállalkozásban, 175 ezer euróval szállt be.

Halmen Balázs elmondása szerint a pénzt részben egy elektromos bicikli, illetve elektromos robogó flottába, részben pedig egy jól felszerelt konyha kialakítására költik. Ez utóbbi több virtuális étterem brand logisztikai háttere lesz, kizárólag elvitelre fog dolgozni.

„Az idei év tele volt kihívásokkal. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a járványügyi korlátozások miatt a kiszállító cégeknek nagy fellendülést hoztak, de ez nem pont így van” – nyilatkozta a Maszolnak az Eastride Bicycle Delivery társtulajdonosa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kezdetben volt egy fellendülés, ami azonban megtorpant, több okból kifolyólag. Egyrészt drasztikusan visszaesett a gépjárműforgalom, ami lenullázta a biciklis futároknak az autósokkal szembeni előnyét. Utóbbiak nagyon meg is szaporodtak, mivel sok taxis ételfutárnak állt. Az Eastride Bicycle Delivery ellenben munkaerőgondokkal küszködött, mivel futáraik között sok az egyetemi hallgató, akik a távoktatás miatt hazamentek a szülővárosaikba.

A tél általában nem jó időszak a biciklisfutárok számára, idén azonban a télre a járvány is rátevődik. Ennek ellenére a cég tulajdonosai optimisták. Rövidesen 6-7 virtuális éttermet akarnak beindítani Kolozsváron, s folytatni kívánják a területi terjeszkedést is, Bukarestet célozzák meg. A fővárosi szolgáltatások indítását még nem ütemezték be pontosan, 2021 első felében kerül majd rá sor. A terveik között kerékpárszervizek megnyitása is szerepel, minden olyan városban, ahol jelen vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?