Lassan egy éve gyárt egyedi, személyre szabott, prémium kategóriás bőrcipőket a csíkszeredai Ruzsa Lehel. Az önmagát leginkább cipőkészítőként emlegető vállalkozó tisztában van azzal, hogy nyugatabbra akár a többszörösét is elkérhetné az általa gyártott lábbelikért, ám soha nem hagyná el Székelyföldet. Pedig vállalkozóként számtalan bürokratikus akadállyal kell megküzdenie és a minőségi lábbeliknek sincs akkora megbecsültsége a vidéken, mint amekkorát megérdemelne lábaink egészsége.

Belvárosi kávézóban találkoztunk Ruzsa Lehellel. Ahogy odabentről néztük az utca forgalmát, adta magát az első kérdés: egy cipőkészítő a cipőt nézi meg vajon először az embereken? „Általában igen! Elnézem, ahogy közeledik egy pár lábbeli, és csak utána nézem meg, kihez is tartozik. Már ha érdemes. Ha slápokban (műanyag papucsban - szerk. meg.) jön valaki, nem biztos, hogy felemelem a tekintetem” - válaszol nevetve beszélgetőtársam.

Magyarországon kapott biztatást

Ruzsa Lehel az egyedi lábbelik gyártása előtt ortopéd cipőkkel foglalkozott: kész felsőrészekhez készített az igények függvényében talpat. Ebből nőtt ki az igény arra, hogy megpróbálkozzon saját termékekkel, amelyeket teljesen a saját ízlése szerint alakíthat a vevők igényeit figyelembe véve. 

„Felkerestem egy idős székelyudvarhelyi mesterembert, aki sokat segített a kezdetekben. Ő egyébként csodálatos csizmákat is gyárt, sajnos gyermekei nem vették át tőle a szakmát. Később Magyarországon sikerült kialakítani egy rendkívül jó munkakapcsolatot azzal a céggel, ahonnan annak idején az ortopéd cipőket vásároltuk. Az ottani üzemvezető biztatott, hogy kezdjek bele a cipőkészítésbe” – mondta a kezdeti lépésekről Ruzsa Lehel. Egy budapesti cipőkészítő is a fiatalember mellé állt és szakmai tanácsaival a mai napig is ellátja. „A mai napig kijárok Magyarországra és eltöltök egy-egy napot a gyárban és a mesternél. Összeírom itthon a kérdéseimet és a szakmai gondjaimat, együtt pedig kibogozzuk. Elmondhatom, hogy ritka szakmai együttműködés a miénk” – árulta el a vállalkozó.

Megjegyezte, a cipészmunka a legtöbb fiatal számára nem vonzó, aprólékos, sok vesződséggel jár, nagy odafigyelést igényel. „A fiatalok ma nem erre vágynak. Kevés munkával szeretnének nagyobb jövedelemhez jutni. Ez szerintem a mai világban nem lehetséges, külföldön ugyanúgy meg kell dolgozni a pénzért” – mondta a szakmához való hozzáállásról a cipőkészítő.

Nem mindegy, mit húzunk a lábunkra

A cipész szerint az emberek az utóbbi időben kezdenek rájönni, hogy adni kell arra, mit húznak a lábukra. „Sokan rájöttek, hogy a távol-keleti üzletekben, vagy turkálókban vásárolt cipők hamar tönkremennek. Sokszor néhány hét telik el, és vissza kell menni újat vásárolni. Aki teheti, azért már igyekszik picit többet költeni és jobb, márkás cipőt venni. Persze, ezek a márkák is sorozatban készülnek, előfordul, hogy hibás, nem megfelelő terméket vásárolunk” – mondta el a cipő-vásárlási szokásainkról.

Hogy miben nyújt többet egy egyedi, kézműves cipő, mint egy tömeggyártásban készült? A legfontosabb, hogy a kliens lábára, egyedi méretezéssel készül – árulta el a vállalkozó. „Az első lépés mindig az, hogy pontos méreteket veszek a lábról, felmérem az állapotát, megnézem, hol vannak esetleg érzékeny pontok és azokhoz igazodva alakítom ki a cipőt. Ezen kívül persze, sokat számít az esztétika is. A vevőnek lehetősége van kiválasztani a színeket, színkombinációkat” – részletezte a szakmai alapokat Ruzsa Lehel. 

Nagyon fontos szerinte a minőségi alapanyag is. Szerencsésnek tartja, hogy az országban is hozzá lehet jutni megfelelő minőségű bőrökhöz; Székelyföldön, Kézdivásárhelyen működik egy vállalkozás, akik igényesen előkészített bőrökkel tudják kiszolgálni. Ezek növénycserzésű bőrök, nincsenek vegyszerekkel kezelve, a cipőkben elszívják a láb természetes nedvességét, és kiszáradva visszanyerik eredeti formájukat, nem formálódnak el.

A csíkszeredai műhelyben készült cipők nem csupán szépek és kényelmesek, hanem tartósak is: egy férfi félcipő normál használat esetén akár 10-15 évig is kiszolgálja gazdáját. Persze, a lábbeliket ápolni is kell, ehhez nincs másra szükség, mint egy jó minőségű tisztító kefére, egy jobb anyagra a polírozáshoz és megfelelő krém az ápoláshoz. A férficipők megfelelő tárolásához pedig elengedhetetlen a sámfa használata – sorolta Ruzsa Lehel. „Nem könnyű jó ápolókrémet beszerezni. Én a mai napig keresem a legmegfelelőbb terméket. Nem rég találtam rá egy angliai gyártóra, remélem, kiszolgálnak a jövőben!” – mondta a szakember.

A lábbeliknek van kialakult vásárlói rétege, hiszen egyre több ember van, aki megbecsüli a kézműves technikával előállított termékeket. „Vannak olyanok, akiknek különböző lábproblémák miatt éveken át akár két számmal is nagyobb cipőt kellett vásárolniuk. Ha ők kipróbálnak egy méretre készített, lábra szabott cipőt, és megérzik a különbséget, biztosan nem választanak többé mást” – mondta a vásárlói köréről Ruzsa Lehel.

Hiányzik a szakképzés és sok az adó

A nehézségekről azt mondta: a mai romániai bürokrácia és adórendszer egyáltalán nem kedvez a hozzá hasonló kisvállalkozóknak. „Rengeteg az adóteher. Én például hiába vagyok ÁFA-mentes, így is sok az állandó költség, könyvelőt kell alkalmazni, fent kell tartani a műhelyt. Az állam nemhogy segíti a kézművesipart, megszüntette a szakképzést is” – sorolta a problémákat. 

Emellett az országban a cipőkészítés-képzés sincs, s a kézműves cipőkészítő szakma művelőiből sincsenek sokan Romániában. Bukarestben három szakember dolgozik hasonló területen, rajtuk kívül elsősorban idős szakemberek gyakorolják még a szakmát kisebb településeken. Sokan vállalnak a mesterek közül cipőjavítást, ami kicsi, de folyamatos jövedelmet jelenthet.

Lehel tisztában van azzal, hogy Magyarországon, vagy Nyugat-Európában a többszörösét is elkérhetné az általa készített cipőkért, ám sohasem hagyná el a szülőföldjét, inkább az itthoni viszonyok között próbálja az általa megteremtett stílust népszerűsíteni. Áprilisban lesz egy éve, hogy elindult az egyedi cipők gyártása Ruzsa Lehel műhelyében. Azóta sokan megismerték a nála készült lábbeliket. 

Csíkszereda mellett több városba eljutott már a műhelyből kikerült cipők híre. Így gyártott már brassói megrendelésre, Bukarestbe, Gyergyószentmiklósra, Kézdivásárhelyre is készített már lábbeliket. Sokat segített a termékek népszerűsítésében, hogy a nyári időszakban eljárt vásárokba. A fiatalember mindig örül annak is, ha a média érdeklődik tevékenysége iránt, hiszen örömmel mesél szakmájáról, hivatásáról.

A jövőbeni terveiről elmondta: éppen azon dolgozik, hogy az általa készített női táncos cipőkre (ún. karaktercipőkre) kapja meg a Székely termék minősítést. A tánchoz készített cipők készítéséhez szintén Magyarországon kapott kedvet, és elhatározta, hogy elkészíti a saját modelljét, hiszen a környéken nagyon népszerű a néptánc, és ehhez az intenzív mozgásformához is elengedhetetlen a jó minőségű, egyénre szabott cipő.

Három hétig is készül egy cipő

Az elmúlt kilenc hónapban Lehel havonta 3-4 pár cipőt készített el. „Ez a megélhetéshez  kevés, de jó kezdetnek tartom” – magyarázta. Különben egy cipő elkészítése két-három hétbe is beletelik a méretvételtől kezdve. „Ki kell szabni, a talpat előkészíteni, ki kell hogy száradjon a ragasztás. Persze, több párral lehet egyszerre dolgozni, a különböző munkafázisokban levő cipők készülhetnek párhuzamosan” – árulta el Lehel. Műhelyében egyébként nincsenek kész termékek, nincs bemutatóüzlete. Éppen az egyéni igényeknek megfelelő készítés miatt nem tart kollekciót, fél pár cipőket tart mutatóban.

Nagy álma ugyanakkor, hogy a férfi cipőkhöz a bőröket natúran vásárolja meg a jövőben, és maga fesse meg olyan színűre, amit a vevő elképzel. „Megvannak a bőrök ehhez, megvannak a festékeim. El kell kezdenem kísérletezni. Úgy vélem, ez egy plusz-szolgáltatást jelenthet. Így akár egy-egy ruhadarabhoz is lehet igazítani a cipő színét, színátmeneteket lehet létrehozni, árnyékhatásokat elérni” – árulta el a cipőkészítő. Ezen kívül szeretne olyan stabilitást adni a vállalkozásának, hogy a cipőkészítés ne terhelje meg a családi költségvetést, inkább hozzon annyi jövedelmet, hogy akár a szakmai útjait is nyugodtan finanszírozni tudja belőle. „Jó volna elérni a havi 8 pár elkészítését, így maradna visszaforgatható pénz alapanyagra, szakmai fejlődésre, továbblépésre” – fejezte ki reményeit Ruzsa Lehel.