Beperelte Romániát az OMV

Két korábbi pert már megnyert az osztrák nagyvállalat, a két most zajlónak a tétje 47 millió euró.

Két újabb nemzetközi pert indított a román állam ellen az OMV, írja az economica.net. Ez az osztrák kőolajipari vállalat által közzétett 2022-es jelentésből derül ki. Az OMV azért perelte be a bukaresti kormányt, mivel az nem térítette meg a cégnek a már nem termelő szondák megszüntetésének és a korábbi környezeti állapotok visszaállításának költségeit.Fotó: Facebook/OMV Petrom

A kőolajipari nagyvállalat 47 millió eurót szeretne bevasalni a román államon. A Petrom 2004-ben aláírt privatizációs szerződése értelmében a mindenkori kormánynak kötelessége az aláírástól számított 15 évig állni a cég által okozott korábbi környezeti károk miatti kártérítési költségeket, s 30 évig pedig a kutak felszámolásának költségeit. Ez utóbbi kötelezettség 2034-ben szűnik meg.

Az OMV ezen okból kifolyólag folyamatosan pereskedik Romániával, jellemzően sikerrel. Egy korábbi per 2020 nyarán zárult le, a bíróság döntése értelmében a környezetvédelmi minisztérium 58 millió euró költséget kellett megtérítenie, ami rájött 17 millió euró késedelmi kamat. 2021 és 2022 folyamán a szaktárca kifizette az pénzt az OMV-nek.

2020 októberében az osztrákok újabb pert indítottak, ezúttal 31 millió eurót követelve. A bíróság jogosnak találta az OMV követelését, azonban a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium fellebbezett a Párizsi Táblabíróságnál, a jogi eljárás folyamatban van.

Kapcsolódók

Kimaradt?