Az Európai Bizottság a romániai helyreállítási terv módosítását kérte

Az Európai Bizottság (EB) igénylésére módosítani kell néhány ponton az országos helyreállítási terven – közölte Dan Barna miniszterelnök-helyettes. Klaus Iohannis államfő szerint hétfőn tartanak egy megbeszélést erről a kormány illetékeseivel, elvégzik a szükséges módosításokat és meggyőződése, hogy az EB végül elfogadja a tervet.

Dan Barna azt mondta egy szerda esti televíziós műsorban, hogy Cristian Ghinea európai projektekért felelős miniszter ismertette Brüsszelben a kormány által kidolgozott helyreállítási tervet (PNRR), az Európai Bizottság azonban ennek módosítását kérte. A politikus szerint az öntözőrendszerek kiépítésére nem különíthető el pénz ebből az alapból, amely a tagállamoknak a járvány utáni talpra állását hivatott támogatni, így ezt a tételt teljesen törölni kell a tervből.

Hozzátette, a Románia számára "élet-halál kérdésnek" számító infrastrukturális fejlesztések kapcsán is zajlanak még az egyeztetések. "Ezt nem utasították el, még folynak a tárgyalások arról, hogy mennyi valósuljon meg támogatásból és mennyi kölcsönből" - nyomatékosította Barna.

A téma kapcsán Klaus Iohannis csütörtökön rámutatott, mindenki számára újdonság a helyreállítási terv, és nem volt könnyű kidolgozni, hiszen mélyreható reformokat követelnek meg szűk kivitelezési határidővel, ezért várható volt, hogy adódnak problémák ezzel kapcsolatban. "De javítani fogunk a terven úgy, hogy fogadja el az Európai Bizottság" - szögezte le, hozzátéve, nemcsak Románia van ebben a helyzetben, hanem más tagállamok is.

Az államfő ugyanakkor rámutatott, hétfőn tartanak egy tanácskozást erről a kormány illetékeseivel, megvizsgálják az EB visszajelzéseit, elvégzik a szükséges módosításokat, majd a miniszter az EB elé terjeszti az új változatot. "Meggyőződésem, hogy el fogják fogadni, mi pedig felhasználhatjuk ezt a pénzt" - magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Megszólalt csütörtökön a téma kapcsán Cristian Ghinea miniszter is, hangsúlyozva, egyelőre csak a terv egyes fejezeteit érintő technikai dokumentációt és javaslatokat küldtek Brüsszelnek, az EB illetékesei visszajeleznek, folyamatosan zajlik velük az egyeztetés, és ennek függvényében módosulnak a technikai részletek. A teljes dokumentumot tehát hivatalosan még nem küldte el Románia, azt, hogy erre mikor kerül sor, jövő héten szögezik le Margrethe Vestager ügyvezető alelnökkel - magyarázta.

A tárcavezető szerint az infrastruktúrát érintő fejezet kapcsán azt kifogásolja az EB, hogy túl nagy összeget szánna erre Románia, az egyeztetések azonban még folyamatban vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?