Jelentős veszteségekkel szembesültek a burgonyatermesztők a Csíki-medencében: az éghajlatváltozás, valamint az elmúlt évtizedekben végzett vízelvezetési, mederszabályozási munkálatok következtében. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben alkalmazkodóképesebb krumplifajtákra és öntözőrendszerekre lesz szükség.

A csíkszeredai Vadászati és Hegyvidéki Erőforrások Kutató és Fejlesztő Intézete (ICDCRM) igazgatója, dr. Szép Róbert az Agerpres-nek elmondta, hogy 10-20 évvel ezelőtt a csapadék- és hőmérsékleti viszonyok optimális fejlődést biztosítottak a pityókának a térségben, de a helyzet mára „súlyossá” vált.

Idén a Csíki-medencében az átlagtermés nem haladja meg a 15 tonnát hektáronként, sőt egyes gazdák 10 tonna alatti hozamról számoltak be. A gumók alulfejlettek maradtak, átmérőjük sok esetben nem érte el a 6 centimétert, amit a hideg tavasz, a rövid idő alatt lezúduló nagy esőzések, majd a hirtelen jött kánikula okozott.

„A burgonya nagyon későn indult fejlődésnek. Hiába volt elég víz a talajban, a hőmérséklet nem volt megfelelő. Aztán egyik napról a másikra jött a nyár, szélsőséges, a sokévi átlagnál jóval magasabb hőmérsékletekkel, forró napokkal. A növények gyorsan növekedtek, igyekeztek behozni a lemaradást, de túl sok energiát fordítottak a föld feletti részekre, és nagyon későn kezdtek gumót fejleszteni. Mire beindult volna a gumóképződés, jöttek a hősokkos napok, ráadásként csapadékhiánnyal párosulva” – magyarázta Szép Róbert.

Az igazgató szerint, ha a gazdák nem vezetik be az öntözést, néhány éven belül kénytelenek lesznek felhagyni a krumplitermesztéssel.

További gondot okoznak az 1950–60-as években végzett vízelvezetési munkálatok, amelyek jelentősen csökkentették a talajvíz szintjét és számos forrás eltűnéséhez járultak hozzá. „A Csíki-medence gyakorlatilag le lett csapolva. Igaz, sok földterületet visszaadtak a mezőgazdaságnak, de ezzel együtt a vízháztartás felborult. Az Olt folyó több mint 60 százalékát kiegyenesítették, eltüntetve a kanyarulatokat. Ennek következtében ma az Olt inkább elvezeti a vizet a medencéből, ahelyett, hogy ellátná vízzel a talajt. Ennek a következménye a források eltűnése és a felszíni vizek apadása” – mutatott rá a kutató.

Szerinte szükség van arra, hogy az érdekeltek befektessenek a kutatásba: fejleszteni kell az őshonos, éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó pityókafajtákat. „A külföldről behozott fajták nagyon nehezen tudnak alkalmazkodni a helyi sajátosságokhoz. Igen, jók, sőt egy-két évig látványos eredményeket is hoznak. De két-három évente cserélni kell a vetőgumót, mert nem bírják a Csíki-medence körülményeit. Én úgy gondolom, a kutatás az egyik megoldás: fektessünk bele, hozzunk létre helyi, a hegyvidéki viszonyokhoz reziliens fajtákat” – mondta a kutató.

Ugyanakkor a vízrendszer természetes állapotának helyreállításáról és az öntözésbe való befektetések fontosságáról is beszélt.

„Egy másik megoldás a vízháztartás helyreállítása lenne, amennyire lehetséges. Nagyon sok európai országban szabadon hagyják a vízfolyásokat, ahol lehet, visszaállítják a kanyarulatokat, és sok árteret, illetve öntözéshez kisebb víztározókat hoznak létre. Rendkívül fontos, hogy a nagy vízhozamok idején minél több vizet visszatartsunk a Csíki-medencében. Meg kell találni ezeket a megoldásokat, és meg kell építeni a tározókat, amelyekből nyáron öntözni lehet a termőföldeket. Sajnos úgy tűnik, hogy a Román Vízügyek elszalasztotta a PNRR célkitűzését, amely a öntözéshez víztározók építését célozta. Hargita megyében is terveztek néhány ilyent, amelyek többek között épp azt a célt szolgálták volna, hogy vízellátást biztosítsanak a gazdáknak, és a nagy vízhozam idején egy részt visszatartsanak, megelőzve az árvizeket” – fejtette ki Szép Róbert.

Hangsúlyozta: az intézkedések léteznek, de politikai akarat és összefogás kell hozzá. Meg kell érteni, hogy a mai mezőgazdaság már nem ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt. Ha nem hoznak határozott intézkedéseket, a helyzet csak tovább romlik.

Az utóbbi években a burgonyatermő területek folyamatosan csökkentek Hargita megyében, különösen a kisebb termelők esetében, akik inkább csak saját fogyasztásra vagy takarmányozásra termelnek.