Megtermeljük a krumplit, de lefagyasztani már nem vagyunk képesek

Évente több mint 80 millió lej értékben importálunk feldolgozott fagyasztott burgonyát.

Az Euromonitor International piackutató cég adatai szerint tavaly 124,5 millió lej értékben értékesítettek fagyasztott burgonyát a hazai kiskereskedők. Ez 4 százalékos növekedést jelent négy olyan év után, amikor stagnált a piac, írja a Ziarul Financiar (ZF).Fotó: Pixabay

A fagyasztott krumplit 1 vagy 2,5 kilogrammos kiszerelésben forgalmazzák, évi 3-4 millió zsák kerül sültkrumpli formájában a vendéglők és a családok asztalaira.

A fagyasztott burgonya legnagyobb része importból származik, aminek az értéke meghaladja az évi 80 millió lejt. Ez abszurd helyzet, mivel Románia az Európai Unió tíz legnagyobb krumplitermesztője közé tartozik, azonban minimális a mosást, hámozást, darabolást és csomagolást végző feldolgozó kapacitás.

„Románia jelentős mennyiségű fagyasztott burgonyát importál, s nemigen állít elő ilyet, annak ellenére, hogy Kovásznában és Hargitában nagy termesztők vannak” – nyilatkozta a ZF-nek Tănase Stamule, az idegen nyelvű közgazdasági egyetem, a FABIZ dékánja.

Az Eurostat adatai szerint a hazai piacra Franciaországból, Németországból és Belgiumból érkezik a legtöbb sütéshez előkészített fagyasztott burgonya.  

Kapcsolódók

Kimaradt?