A sütőipar krémje találkozik az aradi Expón

Kedd délelőtt nyílt meg a 12. GastroPan nemzetközi sütőipari szakkiállítás az aradi Expo kiállítási központban. A pék- és sütőipari vállalkozók az új technológiákkal, berendezésekkel ismerkedhetnek meg, amelyek a munkaerőhiányt hivatottak enyhíteni, de bemutathatják termékeiket is. Idén is kiosztják az Év tortája- és az Év kenyere-díjat.

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a 2020-as kiállítást, ami a pék-, cukrász- és vendéglátóipari szakemberekben hiányérzetet keltett – állította a megnyitó után adott nyilatkozatában Jakab Boróka, a kiállítás igazgatója, aki szerint a résztvevő gépgyártók és -forgalmazók, illetve sütőipari vállalkozók számára ez a legnagyobb szakiállítás Dél-Kelet-Európában.Megnyitó | A szerző felvételei

Az idei rendezvényen több mint 80 kiállító standja látogatható, összesen hatezer négyzetméter kül- és beltéri kiállítási felületen. A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat közös standján tíz magyarországi cég is jelen van. Csík László, a magyar vállalkozók határon túli megjelenését támogató intézmény ügyvezetője szerint élelmiszeripari adalékgyártóktól a kész termékeket gyártókig széleskörű a magyarországi kínálat.

A GastroPan „velejárója” az Év tortája- és az Év kenyere-díj odaítélése, amelyeknek már presztízsük van a szakmán belül. Váradi János, a rendezvény ötletgazdája és egyik főszervezője szerint a cukrászatok és pékségek készülnek ezekre a megméretésekre, amelyeknek a bíráit nemzetközi zsűri alkotja. Idén az Év tortájának őshonos gyümölcsökből kell készülnie, míg az Év kenyere díját most is két kategóriában fogják kiosztani: a nagyipari pékségek, illetve a kézműves (maximum napi 150 kilogrammot gyártó) pékségek számára.

Váradi János szerint a kiállítás azért keresett, mert a pékségek és cukrászatok itt megtalálják azokat a technológiákat, amelyek segítségével fejlődhetnek. „Ezek az ágazatok szakemberhiánnyal küzdenek, de egyre kevesebben is akarnak dolgozni éjszaka, vasárnap vagy ünnepnapokon, ezért nincs más lehetőség, mint a gépesítés. A gyártók arra koncentrálnak, hogy az emberi munkát próbálják kiváltani” – magyarázta. Szerinte az államnak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a szakmunkás-képzésre, vissza kellene adnia a szakoktatás rangját. „Ha ismét jelentene valamit, hogy valaki pék, vagy cukrász, és abból jól meg is élne az illető, mindenki jól járna, a vásárlókat is beleértve” – vélte.Látványban sincs hiány – Trójai faló cukorpasztából

A szakmai díjak kapcsán elmondta, hogy egy-egy ilyen elismerés bizalmat kelt a vásárlókban az adott pékség vagy cukrászat iránt, emellett a díjazottaknak bizonyítottan nőtt a forgalmuk is egy-egy ilyen rangos cím elnyerése után. A növekvő energia- és alapanyagárak „nyomás alatt” tartják a cégeket, akik Váradi szavaival élve „megpróbálnak túlélni”, emiatt elkerülhetetlennek tűnik a minimum tízszázalékos áremelkedés, ami a péktermékeket illeti – tette hozzá.

A GastroPan kiállítás szerdán és csütörtökön is 10 és 18 óra között látogatható az aradi Expón.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat közös magyar standja Érdeklődés Kész gyártósorok is kaphatók Helyben is készülnek finomságok

Kimaradt?