A kormány szerdán dönt a munkába visszatérő szülők 1500 lejes bérpótlékjáról

Havi 1500 lejes bértámogatást kapnak a gyermeknevelési szabadságon lévő szülők, hogy hamarabb visszatérjenek munkába. Az erre vonatkozó rendelettervezet is szerepel a kormány szerdai ülésének napirendjén - közölte kedd este a munkaügyi miniszter.

Raluca Turcan elmondta: a havi 1500 lejes pótlékra azok jogosultak, akik gyerekük hathónapos kora előtt visszamennek dolgozni. Az összeget mindaddig folyósítják, míg a szülő gyermeknevelési szabadságra lenne jogosult. A tárcavezető szerint az intézkedést az indokolja, hogy a nyugdíjazásokkal és a születési arányszám csökkenésével, mind kevesebb munkavállaló van a munkaerőpiacon.

Ez az oka annak is, hogy a munkaügyi minisztérium növelni szeretné azoknak a nyugdíjasoknak a számát, akik folytatnák az aktív életet és munkát vállalnának. Számításuk szerint a négymillió nyugdíjasból több mint kétszázezer személy döntött úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is folytatja a munkát.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?