A kinevezése napján ostobaságokkal rukkolt ki a pénzügyminiszter

Dan Vîlceanunak fogalma sincs, hogy mekkora az infláció, bár lehet, hogy csak nem hajlandó tudomásul venni.

Alig száradt meg a tinta a pénzügyminiszteri kinevezésén, Dan Vîlceanu máris két aranyköpéssel hívta fel magára a sajtó, illetve a közvélemény figyelmét. A tárcavezető megkérdőjelezte, hogy 5 százalék lenne az éves infláció.

„Az infláció nem 5 százalék. Ez a Román Nemzeti Bank becslése. Az ügy gazdájával, a Román Nemzeti Bankkal kell beszélni. Nem növeltük az alkalmazottak jövedelmét. Minden intézkedés az infláció mérséklésének irányában történt” – jelentette ki Vîlceanu.

A miniszter tévedett vagy szándékosan félretájékoztatott, az 5 százalék ugyanis egy hivatalos adat, melyet az Országos Statisztikai Intézet (INS) tett közzé. Az intézmény augusztus 11-i közleménye szerint „2021 júliusában, a 2020 júliusához viszonyított éves inflációs ráta 5 százalék”. Kérdés, hogy mi a súlyosabb: ha a pénzügyminiszternek fogalma sincs az infláció mértékéről vagy ha nem hajlandó tudomást venni egy hivatalos statisztikai adatról, amely némiképp ellentmond az elmúlt időszak gazdaságpolitikáját fényes sikerként bemutató kormányzati kommunkációnak.

A politikai pályáját a PSD ifjúsági szervezetében kezdő Vîlceanu azt is kifejtette, hogy „nincs gazdasági növekedés inflációs fellángolás nélkül”. Ez a kijelentése sem felel meg a valóságnak, elvégre az elmúlt évtizedben több alkalommal is előfordult, hogy számottevő gazdasági növekedéshez minimális, sőt, negatív infláció társult. 2015-ben 3,9, 2016-ban pedig 4 százalékkal nőtt a gazdaság, miközben az infláció negatív előjelű volt. Ugyanakkor tény, hogy a gazdasági szakemberek a negatív inflációt nem tartják kívánatosnak.

(Nyitókép: Facebook/Dan Vilceanu)

Kapcsolódók

Kimaradt?