Légből kapott vád: Nazare alatt harmadával több uniós pénzt hívtunk le, mint Cîțu minisztersége idején

A miniszterelnök azt állítja, Alexandru Nazare miatt nem hívtunk le elég pénzt az uniós alapokból, de a számok egészen mást mutatnak.

A Nemzeti Liberális Párton (PNL) belül dúló, egyre durvuló hatalmi harc egyik epizódjának tűnik Alexandru Nazare pénzügyminiszter menesztése. Florin Cîțu kormányfő arra hivatkozva váltotta le a tárcavezetőt, hogy nem volt elég hatékony az adócsalás visszaszorításának, illetve az uniós pénzek lehívásának a terén.

Az év első öt hónapjának államháztartási adatai ugyanakkor egyáltalán nem azt mutatják, hogy Nazare alkalmatlan lett volna feladatának ellátására. Május végéig Románia 10,2 milliárd lejt hívott le az európai alapokból, 34,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, amikor a pénzügyi tárca vezetője a jelenlegi kormányfő volt. Az uniós források elköltése terén is hasonló mértékű, 31,3 százalékos volt az előrelépés 2019 azonos időszakához képest.

A többi költségvetési adat is reménykeltő: az állam bevételei 23,2 százalékkal nőttek, míg a kiadások csak 9,5 százalékkal. A beruházásokra fordított kiadások 8,5 milliárd lejt tettek ki, 14,5 milliárd lejjel haladva meg az egy évvel korábbi összeget.

Az egyetlen aggodalomra okot adó tény az, hogy az államadósság továbbra is rohamléptekkel nő. Az év első öt hónapjában 26,2 milliárd lejjel gyarapodott az adósságállomány, mely immár a GDP 50 százalékát teszi ki. Ezt igazán nem lehet az aktuális pénzügyminiszter szemére vetni, s Cîțu nem is tette, mivel összhangban van a kormány által kidolgozott költségvetés tervezettel.

Ami az eredmények hiányát illeti az adócsalás elleni harc terén, ez egy nehezen kézzelfogható és még nehezebben számszerűsíthető téma, a kormányfő pedig egyetlen adatot sem hozott fel, amivel alátámasztotta volna a beosztottjára vonatkozó kritikáit. Az is tény, hogy 2020 sem azon évként vonul be a romániai gazdaságtörténetbe, amikor áttörést sikerült elérni az adócsalás elleni harcban, márpedig tavaly Florin Cîțu volt a pénzügyminiszter.

Az nem szól Nazare mellett, hogy nincsenek közgazdasági tanulmányai, s úgy érte meg a 41 éves kort, hogy egy percet nem dolgozott a versenyszférában, 25 éves kora óta kizárólag főállású politikusként és kormányzati tisztségviselőként kereste a kenyerét. Ez azonban korábban sem volt titok, ráadásul a szakmai tapasztalat, a kompetencia hiánya Romániában sosem minősült kizáró oknak egy kormányzati tisztség elfoglalásakor.

A pénzügyminiszter leváltásának a valós oka az lehet, amire maga Nazare is utalt, hogy a PNL elnökségéért folyó versenyben nem a kormányfőt, hanem Ludovic Orbant támogatja.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?