A fekete-tengeri földgáz kitermelésére sürgeti az OMV-t Klaus Iohannis

Hosszú éveket kell még várnunk arra, hogy elkezdődjön a Neptun Deep nyíltvízi lelőhely kitermelése.

Klaus Iohannis a fekete-tengeri földgáz kitermelésének mielőbbi elkezdését kérte a Neptun Deep gázmezőből az osztrák OMV-Petrom vállalattól, amelynek vezetőit hétfőn fogadta a hivatalában.Fotó: Facebook/BSOG

Az elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélésen – amelyen jelen volt Alfred Stern, az OMV ügyvezető igazgatója – Klaus Iohannis kifejtette, hogy Románia számára nagyon fontos ennek a beruházásnak a megvalósulása. Arra kérte a vállalatot, hogy mielőbb kezdje el a gázmező kitermelését, hiszen az úgynevezett offshore törvény hatályos, és Iohannis szerint kedvező a befektetők számára. A közlemény szerint az OMV vállalta, hogy a jövő év közepéig meghozza a kitermelés sorsáról szóló döntést.

Az OMV a földgázmező 50 százalékát birtokolja, a másik fele a román Romgaz állami gázvállalaté lett, miután tavaly októberben 1,06 milliárd dollárért megvette az amerikai Exxon 50 százalékos részesedését a Neptun Deep földgázmezőben.

Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója a nyáron elmondta, hogy minél gyorsabban meg akarják hozni a döntést, de a befektetőknek teljes mértékben kiszámítható, stabil jogi és adóügyi beruházási környezetre van szükségük, ebből a szempontból már sokat javított a román parlament által elfogadott jogszabály. Az OMV Petrom vezetése azt is egyértelművé tette, hogy a döntés meghozatala és a kitermelés megkezdése között 4-5 év fog eltelni.

A fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőből évente tízmilliárd köbméter gáz kitermelését tervezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?