Dragnea ellenzi, hogy Románia a fekete-tengeri gáz egészét kétoldalú alapon értékesítse

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nem támogatja, hogy a Fekete-tengerben kitermelendő földgázt teljes egészében kétoldalú megállapodások alapján adja el Románia - nyilatkozta kedden a kormány fő erejét képező szociáldemokraták vezére.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta: a kitermelt gáz értékesítésének nagy tétje, hogy a nyersanyag hány százalékát sikerül eladni átlátható módon az energiatőzsdén. Hozzátette: a parlament szakbizottságai keresik a kiegyensúlyozott megoldást ebben a Románia számára stratégiai fontosságú kérdésben. Rámutatott: egyensúlyt kell találni egyrészt a kitermelés megkezdése és Románia azon legitim érdeke között, hogy egyrészt anyagi haszna származzon a nyersanyagból, másrészt a gáz jelentős részét használják az ország iparának újjáélesztésére és az ország gazdasági fejlesztésére.

Dragnea szerint Bukarest azt kockáztatja, hogy nem fog részesülni a gazdag természeti erőforrásból. "A legnagyobb kockázat az, hogy ez a gáztartalék, amellyel Románia rendelkezik, csak áthalad az országon és más államok gazdasági fejlődéséhez, például Magyarországéhoz járul hozzá" - mondta a PSD elnöke.

A parlament napirendjén szerepel az úgynevezett offshore törvénytervezet, amelynek elfogadásától függ, hogy Románia milyen feltételek mellett teszi lehetővé a fekete-tengeri földgáz kitermelését. Ennek alapján fogja meghozni várhatóan a nyáron az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV Petrom azt a döntését, hogy megkezdi-e a Fekete-tenger Neptun talapzatában felfedezett gáz kitermelését. Az első becslések szerint 42 és 84 milliárd köbméter közötti gázmennyiségről lehet szó.

Ludovic Orban, az ellenzék fő erejét képező liberálisok elnöke hétfőn bírálta a kormánykoalíciót amiatt, hogy késlelteti a törvénytervezet elfogadását, amit az Egyesült Államok is sürget. A tervezetet februárban egyhangúlag szavazta meg a szenátus, a képviselőházban az illetékes szakbizottságok asztalán van, és a tervek szerint a július elején kezdődött háromhetes rendkívüli ülésszakon fogadja el az alsóház.

A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben. Akkor bejelentette, hogy Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

Kapcsolódók

Kimaradt?