Látogatható lesz a törcsvári „Drakula-kastély” titkos alagútja

Július 1-től egymillió eurós befektetést követően a törcsvári kastély „Időalagútját” is látogathatják a turisták. A több mint 80 éve épített titkos járatot eddig még sosem nyitották meg a nyilvánosság előtt, írja az Adevărul.

Az alagutat az ízületi gyulladásban szenvedő Mária királyné építtette 1930-ban, hogy könnyebben juthasson el a kastélyból a parkba, ahol pihenni szeretett. Az alagút bejárata a kastély belső udvarán található régi kúton keresztül volt elérhető, a királynét lift szállította a 30 méter mély kút fenekére, ahonnan beléphetett a sziklába vájt, parkba vezető, 40 méter hosszú alagútba.
A törcsvári kastélymúzum működtetői ezt a régi útvonalat újították fel, az alagútba pedig multimédiás kiállítást rendeztek be, amely hologramok segítségével mutatja be az épület 1377-es építésétől máig tartó történetét. A lift hat személyt szállíthat egyszerre, így az alagút látogatására valószínűleg előre fel kell majd iratkozni és külön belépti díjat is szednek majd érte az általános múzeumi belépőn felül.A törcsvári kastély Románia leglátogatottabb és legnagyobb profitot termelő turisztikai célpontja, 2017-ben több mint egymillió látogatója volt és 3,2 millió euró profitot termelt. A turisták 60 százaléka külföldi, akik főleg a kastélyhoz kapcsolódó Drakula-mítosz miatt keresik fel. A kastély 2009 óta Habsburg Domokos tulajdona, aki újrabútorozta a kastélyt az eredetiekkel egykorú darabokkal, a román állam ugyanis elszállította onnan a tulajdonában levő gyűjteményt. A törcsvári kastélyban jelenleg 23 szoba látogatható, kétszer annyi, mint akkor, amikor még állami tulajdonban volt. 2017-ben Mária királynő teaházát is megnyitották a látogatók előtt, kávézó formájában, 150 férőhelyes terasszal.

Kapcsolódók

Kimaradt?