Politikai villongásokra számítanak a londoni elemzők

Az érvénytelen népszavazás nyomán a politikai instabilitás elhúzódása és a belpolitikai villongások eszkalálódása következhet, ami már rövid távon tovább ronthatja a román befektetési eszközök, elsősorban a lej árfolyamát - jósolták helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők hétfőn.jp morgan

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének szakértői befektetők számára összeállított hétfői előrejelzésükben azt valószínűsítették, hogy mivel a referendumon nem sikerült elérni Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltását, immár nagyobb a kockázata a belpolitikai helyzet romlásának, mint javulásának a következő fél évben.

A ház elemzői szerint ugyanis a kormánykoalíció a választások közeledtével várhatóan még agresszívabb módszerekkel próbálja majd eltávolítani tisztségéből az államfőt.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics közgazdászainak hétfői értékelése szerint is hosszú ideig elhúzódó politikai instabilitás korszaka kezdődhet Romániában annak nyomán, hogy Basescu "túlélte" a népszavazást.

Kimaradt?